A fogorvos válaszol

Ha önnek van olyan fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdése, amit mindig szeretett volna feltenni de sosem nyílt rá lehetősége, itt az alkalom, most névtelenül megteheti.

Kérdezzen bátran!

(Visited 27 019 times, 4 visits today)

211 thoughts on “A fogorvos válaszol

  1. Jó napot!
    A problémám a következő lenne: A jobb felső 1-es fogam picit felcsúszott /illetve elmozdult az ínyemben (nem mozog), ez kicsit érdekesen hangozhat, inkább úgy mondanám, hogy pozíciót váltott, amióta volt egy balesetem és az alsó első kettő fogam átrendeződött egy kicsit, mert azok sérültek meg a balesetben és mintha ez a felső fogam, azokhoz próbálna igazodni.
    Így, hogy ez a jobb felső egyesem elvándorolt picit a a bal mellől, néha olyan érzésem van, mintha a bal érzékenyebbé vált volna, Úgy is éreztem, mintha nagyon minimálisan mozogna is, de a fogorvos megnyugtatott, hogy ő nem érez semmit,Úgy látom, hogy a terhelés harapásnál, erre a bal egyes fogra nehezedik jobban, Az ínyem is másképpen néz ki, nem gyulladt, normális világos rózsaszín színe van, de mintha egy nagyon kicsit fel lenne duzzadva a a két felső első fogam körül, Előtte nem volt ilyen pufók ott az ínyem és ezt egy pár hete tapasztalom, amióta a bal felső egyesemet érzékenyebbnek érzem, sajnos volt olyan, hogy ráharapásra is gyengébbnek éreztem. A baleset óta többször tapasztaltam olyat, hogy a felső két első fogam, mintha helyezkedne az ínyemben, és ilyen ropogás-szerű hangot adtak ki, pont úgy, mint a balesetben megsérült alsó fogaim, ahogyan próbáltak az eredeti helyzetbe visszaállni és közelítettek egymáshoz, mert kicsit szét csúsztak, amikor megütődtek alulról.
    Önök szerint, egy kis röntgen szükséges lenne a bal felső egyes fogról?
    Előre is nagyon köszönöm a segítségüket és elnézést, ha furcsán írtam le a problémát!

    1. Kis fogröntgen felvétel és egyfogas, nagyfelbontású CT valamint vitalitás-vizsgálat szükséges a fogak állapotának eldöntésére.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  2. Az lenne a kérdésem hogy a tapasztalatok szerint melyik kivehető fogsor a kényelmesebb? A teleszkópos vagy rugalmas fogsor?

    1. A fogsorok kényelme sok tényezőn múlik, ezek közül a két legfontosabb a maradék fogazat és az állcsont megtartottsága. Alapos szájvizsgálat után lehet eldönteni, kinek melyik típus ajánlott.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  3. Tisztelt doktor úr!
    A felső 4 frontfogamra cirkon koronat szeretnek tetetni. A fogorvosom szerint, a kemenysege miatt nem tudja atfurni, ha a későbbiekben probléma lenne vmelyik foggal. Lehetséges ezeket egyenként felragasztani (mind a negy fogam megvan), vagy csak kettessével, négyesével készítik el? Illetve minden esetben készíthető cirkonból a rágófog is vagy csak speciális esetekben, mert nekem hátsó rágónak nem javasolta ezt az anyagot!?
    Köszönöm a választ!

    1. A frontfogakra is tudom ajánlani a cirkóniumot és a hátsó fogaira is. Bármikor át lehet fúrni megfelelő eszközzel és vízhűtéssel, ha kell. Egyetlen ellenjavallata lehet: nagyon hosszú foghiányok áthidalása, főként ha kicsi a harapási magasság.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  4. Üdvözlöm. 28 éves srác vagyok, és ettegek a fogászattól. Az utóbbi években nem mertem lemenni fogászatra, (amikor úgy volt, hogy megyek időpontra, az egész napot végig izgultam, féltem, elment a kedvem mindentől, a fejem elkezdett fájni stb…végül nem mentem) és sok fogam letört, amit ki kéne húzni, de félek. Ráadásul elcsúnyultak a fogaim, nagyon rondák. 6 éve betegeskedem, kimondottan rosszul vagyok, nem tudok dolgozni. A leleteim negatívak lényegében már csak a fogászat maradt hátra. Hogy meggyógyuljak végre, vagy hogy szép legyen a mosolyom, az a kérdésem lenne, hogy ha valaki tényleg ennyire fél a foghúzástól, fogászattól, és akár a betegségem is elmúlhatna, ebben az esetben nincs lehetőség, az INGYENES altatásos foghúzásokra? Csak altatásban merném. Tehát ha valaki tényleg ennyire retteg, azokon az embereken lehet valahogy segíteni, mondjuk ingyenes altatásos foghúzással? Teljesen elvagyok keseredve. Tudna segíteni? Köszönöm. Norbert

    1. Ingyenes altatás felől körzeti fogorvosánál illetve a területileg illetékes szájsebészeten érdemes érdeklődni: TB-támogatott altatásos kezelésekre (ha ilyen létezik) egyedül ott van mód.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  5. Tisztelt H&H Dental!

    Kb egy hete keszult egy teljes panorama rontgenem. A felso bolcsessegfogaimra valo tekintettel szeretnem velemenyeztetni egy megbizhato szemellyel aki nem akarja mindenaron kivetetni oket, ( a penz miatt)
    Szeretnek valamifele fogszabalyzot mert egy nagyon pici elteres van a felso fogsoromba ami masoknak nem feltuno de engem zavar.
    Szeretnem megkerdezni, hogy ha emailben elkuldenem velemenyeznek e a rontgen felvetelemet ?
    Elore is koszonom.

  6. Kb. 7 hete kihúzták a felső bölcsességfogam, mivel segélyből nem engedhettem meg magamnak az altatást így az ügyeleten. Nagyon nehezen, húzták ki, ezt ne engedje aki teheti – legalább varrták volna meg a helyét. Vagy mondták volna, hogy nem kell öblögetni. Egy hét múlva csak ne múlik a fájás, de most nem fenn hanem egy korona alatt lent hatalmas tályog. Azt is ki kell húzni a fogorvosom nyaral és már egy éve nem húzta ki. Lássuk megint az ügyeletet. Hű mindenki megszenvedett, mert nem volt koronaleszedőjük sem. Mondanom sem kell a vérdugó mindegyik sebből eltűnt és az alsó seb nem össze hanem szétborult a csontok meg bökték a nyelvem. Visszamentem ismét kikotorták a sebet, de fertőtlenítőjük sem volt. Itt tartunk ma 21. sz. Magyar Eü -siralmas. Felkerestem egy maszekot, aki ingyen lefertőtlenítette és egy zselés anyagtól teljesen meggyógyult a seb. De sajnos itt még nincs vége, pedig szép volna. De észrevette a meszek, hogy van ám olyan nagy lyuk egyik fogamon, pont a sebtől nem messze. Egy hónapos várólista van az OTI-ban most betömettem végre. Azóta visszagyulladt az állkapocs meg a fülem is, de szerencsére nem egész nap csak éjjel fáj. Elmentem a fogorvosomhoz, aki elhajtott, hogy majd meggyógyul, türelem. De könyörgöm mikor? A fülemet vietnámi balzsammal kenegetem a számat meg kamillával és mikor zsibbad glikoseptel öblögetem. HA ez sem elég jön az ALGOPIRIN. De már jó lenne ha nem szenvednék, mert mennék melóhelyet keresni, a munkaügy rágja a fülem törölnek a segélyből is. Most, hogy hidegek az esték csak nappal mehetek ki, mert zsibbad a hidegtől. Ezt csak azért írtam le, hogy aki teheti vegye igénybe az altatást, azt hittem ez már túlkényeskedés, de most átélve nem is olyan vicces a szitu. Nem minden esetben megy olyan simán minden.

  7. Szeretném kérdezni, hogy van egy alsó és egy felső rágófogakból álló hidas implantátumom, az egyik kb. másfél éves, a másik egy éves.
    Sajnos nem igazán jól sikerült munka, apró fájdalmaim is vannak, foglalkoznak-e azzal, hogy esetleg megnézzék, ha lehet, kijavítsák,
    megjavítsák a dolgot? köszönöm a választ

  8. 5-ös fog hiánya, mentése?

    Lányunk most tölti be a 16. életévet. Nagyon egyedi problémája van.

    Az egyik 5-ös tejfogát kihúzták, viszont alatta a röntgen csak egy csökevényes maradó fogat mutat.
    Megtudtuk, hogy ha azt is ki kell húzni, mert túl kicsi, akkor kezelni kell, mert ha hiányzik az 5-ös fog, akkor a többi nem csúszik be a helyére, hanem eldől. Igaz ez?
    Több fogorvostól több megoldást hallottunk, de tanácstalanok vagyunk.

    1. fogorvos: Fogbeültetést vagy hidat javasol. Ettől félünk és túl fiatalnak gondoljuk hozzá.
    2. fogorvos: Fogszabályzással akarja behúzni a többi fogat. Ez jobban tetszik, de fogromlástól tartunk (2 évig lesz rajta). Lehet-e éjszakai fogszabályzás? A fogorvos szerint nem.
    3. fogorvos: Ha ki kell húzni az egyik 5-öst, akkor minden 5-öst ki kell húzni és úgy kell szabályozni. Ezt nagyon nem szeretnénk, nem is vagyunk biztosak benne, hogy így van-e.
    4. fogorvos: Távtartót betenni, megvárni az új fogat és akkor dönteni.
    5. a mi ötletünk: Lehetséges-e menteni a csökevényes fogat (ha nem túl kicsi) fogpótlással, koronával?

    Szeretnénk kérni a véleményét esetleg mindegyik variációról, és persze főleg azt, hogy Ön melyiket javasolja és miért. Illetve lát-e más, jobb megoldást?

    Válaszát előre is köszönöm,

    Sándor

    1. Látatlanban nehéz a konkrét esetet véleményezni. Néhány dolog azonban biztos:

      1. megoldás: bőven 18 éves kor fölött jöhet csak szóba, jól érzik, hogy ez helytelen volna
      2. megoldás: nagyon életszerűen hangzik. Csak rögzített fogszabályzó jöhet szóba. A fogromlást elektromos fogkefe + elmex zselé segítségével ki lehet védeni.
      3. megoldás: nem hinném, hogy értelme volna
      4. és 5. megoldás: lehet ugyan koronát tenni rá, de korai fogromlástól, fogelvesztéstől tartanék egy nagyon csökevényes fog esetén úgy, hogy azonnal korona is kerül rá. Nem rossz megoldás, de a 2. változat szimpatikusabbnak hangzik.

  9. Tisztelt Doktor Úr

    Kérdésem a következő.
    Van e valamilyen megoldás, a fogszabályzón kívül , amikor a szemfog részben a metsző, és részben a kisőrlő fogak mögött helyezkedik el.
    Válaszát előre is köszönöm.

    Üdvözlettel : Nagy Ágnes

    1. Tisztelt Nagy Ágnes,

      Ha az lenne a cél, hogy szép, szabályos sorba rendezzük a fogakat, akkor a fogszabályzást javasolnám, szükség esetén akár átlátszó sínes kezeléssel.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  10. Tisztelt Doktor Úr! 2 évvel ezelőtt feül jobbra az első kisörlő fogam csappal lett felépítve. Trombózis miatt elhalasztottam a korona felrakását. Időközben terhes lettem, s a fogam elkezdett nagyon fájni.A 32. hétben járok, s ki szeretném huzatni. A kérdésem az lenne, hogy csapos fogat hogyan távolítanak el? Köszönettel: Császár Csilla

    1. Kedves Csilla,
      Amennyiben szükséges a fog eltávolítása, gyorsan, egyszerűen és fájdalommentesen távolítjuk el. A többi miatt nem kell aggódnia!

      Üdvözlettel,
      dr.Horváth Zsombor.

  11. Tisztelt Dr. Úr/ Dr. Nő!

    Szeretnék pár dolgot kérdezni gyökér kezelt foggal kapcsolatban. 2017.09.05.-én voltam gyökérkezelésen. A alsó bal 6.-os fogammal. Amint az érzéstelenítő kiment fájt a fogam? (vagy a körülötte lévő szövet?) Gondolom ez még normális hisz előtte 4 órával fúrták, és idegelték ki. Tegnap és ma délutánig nem volt semmi baj, de most vacsoránál éreztem, hogy olyan fura mikor rágok vele, fogmosás után megnyomkodtam kívülről érzéketlen, de belülről a nyelv felőli résznél ha megnyomom olyan zsibogó érzés. Most gyógyszeres tömés van benne. Ez normális még? 19.-én kell visszamennem elvileg végleges tömésre, de félek, hogy valami nem okés.

    A másik kérdésem, is gyökér kezelt fogamra vonatkozik. 1,5 éve lett kigyögykezelve ez a felső jobb 4 es. és mostanában néha fájdogál, nyomásra fáj, nehéznek érzem, leginkább front változásnál jön elő. Lehet ez gond? Az a baj, hogy rettegek attól, hogy elmondjam a doktor úrnak, mert akkor megint kezdődne az egész ceremónia előröl, vagy rosszabbra fordulna, és ha nem fájó foggal megyek csak egy tömésre akkor nincs baj, viszont ha fájó foggal állítok oda, akkor tuti h elájulok, vagy rosszul leszek, mert felhergelem magam azzal hogy mi lesz ha fáj. Bár a fogorvosom nagyon segítőkész türelmes, és még ezek a rosszullétek sem idegesítik fel. De sok ismerős mondta, hogy gyökér kezelt fognál ha fáj akkor lehet gyökér rezekciót alkalmazni, vagy kihúzás. Nem lehet ezt kitakarítani, kiszedni a gyökértömést, és ismét kitakarítani? Nem szeretném sem a rezekciót, sem a kihúzást, de az tuti, hogy ha arra kerül a sor inkább húzatom, mert a rezekció félelmetesen hangzik.

    Köszönöm válaszát!

  12. Tisztelt Doktor Úr!

    Érdeklődnék, hogy bölcsességfog esetében végeznek-e a gyökérkezelést? Adott ugyanis egy tömött felső bölcsességfog, amely ismét érzékennyé vált, viszont csak a legvégső esetben szeretném eltávolíttatni.
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. Természetesen, bölcsességfogat is tudunk gyökérkezelni, csak annyi előfeltétele van, hogy a fog hozzáférhető legyen (ne legyen megközelíthetetlen a gyökércsatornák bemenete a fog extrém tengelyállása miatt).

  13. Tisztelt Doktorúr!
    52 éves nő vagyok,és nem régiben kaptam meg életem első koronáját.Ez egy fél fogra /fele letört/ épített szóló porcelán korona.Amikor feltették sajnos nem vizsgáltam meg tüzetesebben és itthon vettem észre hogy kicsit rövidebb mint a mellette lévő saját fogaim és a másik oldalon lévő párjánál is.Használatban nem okoz problémát de ha rágondolok hogy mennyibe került azt gondolom hogy pontosabban is levehették volna a mintát.Az lenne a kérdésem hogy utólag lehet-e még egy-két milimétert hozzátenni úgy hogy nem kell levenni?
    Köszönöm a választ előre is!

    1. A szóban forgó fogat látni kellene annak eldöntéséhez, hogy valóban pontatlanságról van-e szó. Az esetek túlnyomó részében ugyanis a szemben lévő fog mérete és alakja határozza meg, hogy mekkora korona fér el a fogsorban, így a szomszédos és túloldali fogak mérete csak másodlagos szempont. Ha helyhiány esetén is ragaszkodnánk a tökéletes szimmetriához, a páciens nem tudná összecsukni a száját. De mindennek eldöntéséhez – hangsúlyozom – szájvizsgálat szükséges. Utólag pedig a koronához hozzápótolni nem lehet.

  14. Tisztelt Dr. Úr! Foghuzasok elott allok. Sportoloi eletmodot ele, tehat az eteleim nagyreszet is feherjek teszik ki + etrendkiegeszitok. Feherje turmix, csirkemell,rizs stb. Nekem muszaly ezeket fogyasztanom, de nem tudom foghuzasok utan is fogyaszthatom oket mondjuk huzas utani napon? Olvastam hogy kerulendo de ha egyszer muszaly akkor hogy oldhatnam ezt meg? Koszonet elore is!

    1. Csak a húzás napján kerülendők az egyszerű fehérjék (tej, tojás és egyszerű fehérjeporok). De csirkemell és rizs nincs tiltólistán…
      dr. Horváth Zsombor.

  15. Tisztelt Dr Úr!

    Két éves kisfiam felső fogain észrevettem, hogy az íny alatt erősen elszíneződtek a fogak és mintha kisebb részek hiányoznának is belőle. Gondolom ez már nem fogkő, hanem sajnos rosszabb. Mit lehet ez ellen tenni, hogy ne terjedjen tovább a fogain? Minden nap mosom neki, fogkrém nélkül, mert azzal nem engedi. Tudom, hogy így helytelen. Ezek a fogain még pár hete nem voltak ott, olyan gyorsan jöttek rá. A cumi jutott eszembe, hogy még az is bajforrás lehet, mert sajnos a pár hónapja letett cumi most egy költözés miatt szinte újra mindennapos lett.

    Lehet ezzel orvosilag mit kezdeni?

    Köszönöm válaszát!

    Üdvözlettel,

    Horváth-Árok Boglárka

  16. Tisztelt Doktor Úr!

    Problémám a következő: körülbelül másfél hónappal ezelőtt gyökérkezelték a jobb felső 5-ös fogamat, összesen két ülésben, végig érzéstelenítésben, második alkalommal meg is történt a gyökértömés, a fog pedig ideiglenes tömést kapott, mivel korona kerül majd rá. A kezelés során két röntgen felvétel is készült, ezek alapján a gyökértömés sikeres volt. A fog panaszmentes volt egészen most hétvégéig, amikor is enyhén lüktetni kezdett, elsősorban fizikai aktivitás hatására, valamint nyomásra enyhén érzékeny volt. A fogorvoshoz mára kellett visszamennem a csap beragasztására és az ideiglenes korona felhelyezésére. Jeleztem hogy enyhén érzékeny a fogam, kértem egy újabb röntgent, ez elváltozást nem mutatott, így a csap beragasztásra került és kaptam ideiglenes koronát is. A fogam azonban összeharapásra fáj, valamint továbbra is enyhe lüktetést érzek. Tanácstalan vagyok, hogy hova fordulhatok ezután? Fogorvosom azzal nyugtatott, hogy ilyen jellegű érzékenység előfordulhat, várjunk türelemmel. Ön mit tanácsol? Előre is köszönöm! Kiss Judit

    1. A ráharapási érzékenység valóban nem ritka tünet gyökértömés után. Azt tanácsolom, várjanak: egy – két hét alatt enyhülnie kell a fájdalomnak.
      Gyors jobbulást, dr. Horváth Zsombor.

  17. Tisztelt Doktor Ur!
    Kedden huztak 10 felso gyokeret egyik oldalon sincs epp felulet, nem tudom hogyan.tudnek enni illetve hogy mikor szabad?! Jelenleg csak pepeket iszok! Mikor ehetek tejtermeket? Mennyi ideig kell felni a gyuladastol? Mik a jelei ha kiesik a verdugo es hany napig kell ettol tartani? Az elso 5 fogamon mar ideiglenesen fenn van a korona nem megy be ala az etel? Hogyan tudom kiszedni? Elnézést a sok kerdesert de kicsit aggodom ezek a dolgok miatt. Vàlaszàt előre is köszönöm!

    1. Egy hét elteltével már nyugodtan lehet enni, az ideiglenes korona alá nem szorulhat be a táplálék!
      Gyors jobbulást, dr. Horváth Zsombor.

  18. Üdv
    Az lenne a kérdésem,hogy mennyire “veszélyes” beavatkozás a sinus-lift műtét ? Olvastam,hogy hetekig nem szabad tüsszenteni és gyakori lesz az orrvérzés is-illetve létezik-e olyan opció,hogy valakinek nem lehet ezt a beavatkozást megcsinálni,mert sok-sok évvel a foghúzás után vagyok és esetleg nagyon leépült a felső-állkapocscsont.
    Köszönöm a válaszát

    1. A sinus-lift nem veszélyes. A szövődmények (mint pl. enyhe orrvérzés) csak átmenetiek és rövid ideig tartanak, az arcüreg – ha nem fertőzött, gennyes és beteg – gyorsan regenerálódik, jó a vérellátása. A pontos diagnózishoz viszont részletes vizsgálat és röntgen szükséges.

  19. Tisztelt doktor úr! Olyan kérdésem lenne hogy a felső fogínyemből eltávolították a rossz fogakat (családi örökletesség sajna) Implantátumot szeretnék, mert a kivehetőhöz még túl fiatal vagyok (43) az lenne a kérdésem hogy a felső fogsor elkészítése kb mennyibe kerülne? Nincs benne egy fog sem, akár lehetne is kezdeni a beültetést! az alsó fogsoromból ki kellene húzni még pár fogat hogy ott is el lehessen végezni az imalantásást! Előre is köszönöm a válaszát! Zoli

  20. Tisztelt Doktor Úr! Fogkőtisztítás végett fordultam fogorvosomhoz (amit félévente megejtek). Azt a diagnózist kaptam, hogy fogágybetegségem van, küretet javasoltak, valamint a bölcsességfogak eltávolítását, melyek állítólag további bakteriális gócpontot képezhetnek a nehezebb tisztíthatóságuk végett. 52 éves vagyok, 32 fogam ép, szuvasodásra nem hajlamos. A javasolt mélytisztítást elfogadnám, de ódzkodom attól, hogy egyébként ép 4 fogamat kihúzzák. Valóban szükség van erre? Köszönettel várom véleményét, válaszát.

    1. Fogágybetegségben indokolt lehet a fertőzést fenntartó fogak eltávolítása! Javaslom, hogy fogadja el a kezelési tervet.
      Gyors jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  21. Tisztelt dr ùr!

    Egy 3 csatornàs fogam kezelèse folyik; a doktornő folyèkony gyògyszerrel kezeli a fogam, amiből az ideget egy màsik kollèga tàvolìtotta el.
    Aggaszt, hogy màr többször kèrdeztem, hogy kb mennyibe fog kerülni ez a kezelès, ès erre mindig az a vàlasz, hogy azt csak a vègèn fogja tudni megmondani.
    Egy letört, begyulladt fog tisztìtàsàròl ès betömèsèről van szò. Első kezelèskor kaptam antibiotikumot is. A 3 gyökèr tisztìtàsàt, az ideg kiölèsèt egy màsik orvos vègezte.
    A kèrdèsem az, hogy mennyit lehet kb elkèrni egy ilyen tisztìtàsèrt ès a fedőtömèsèrt? A rendelő közepesen korszerű, nincs panoràma röntgen.
    Kèrhetek tèteles szàmlàt?

    1. Azt javaslom, ezeket a kérdéseket, aggodalmait nyugodtan és nyíltan beszélje meg a doktornővel: azt nyilván nem tudhatja, hányadik alkalom után zárható le a fog, de azt meg tudja mondani, hogy az egyes alkalmak mennyibe kerülnek ill. a végső helyreállítás mennyi lesz.
      Gyors jobbulást, dr. Horváth Zsombor.

  22. Tisztelt Doktor Úr/Hölgy!

    Szeretnék fogfehérítésre menni. A gond az, hogy a felső fogíven a két szemfogam kijjebb van, mint a többi fog, ami számomra nem zavaró és egészségügyi gondot sem okoz. A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy így is elvégezhető a fehérítés? “Bele fog férni” a fogam abba a sínbe, amivel fehérítenek? Esetleg állítható méretű?
    A másik kérdésem pedig, hogy mi történik akkor, ha nem egyformán sárgulnak a fogaim? A metszőfogaim alul és felül is viszonylag fehérek, de a többi fogam 2-3 árnyalattal sárgább, azokat szeretném fehéríteni.

    Köszönettel, Mónika

    1. Kedves Mónika,

      A sín tökéletesen követni fogja a fogívet. A fogak eltérő színe nem akadálya a fehérítésnek, de mindig marad majdnémi színkülönbség (épp ezért mindet együtt célszerű fehéríteni).

      dr. Horváth Zsombor.

  23. Tisztelt dr úr!

    15-napja vésték és kihúzták a fogam az alsó rágó fogam 5 -röngen után sem vették észre azt a szilánkot amit 12-nap után vettem ki de még mindig fáj a helye pedig kezd összehúzódni a seb.De az inny még mindig duzzadt és fáj!

    Válaszát előre is köszönöm!

    1. A szilánk, amit kivett, nem a fogból származik: ha fertőzött a csont (a legtöbb indokolt foghúzás esetén esélyes), akkor a gyógyulás folyamán kisebb – nagyobb szilánkok távozhatnak. Ha lassan gyógyul, írasson fel antibiotikumot!
      Gyors jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  24. Tisztelt Fogorvos!
    A bal fesűlső hatos fogamat nem olyan régen gyökérkezelték, és a meziális gyökér utolsó 3/4-ben álút képződött.Szűk és görbe volt a gyökércsatorna.Átirányitottak a szájsebészetre,ahol azt mondta a doktornő most nem szivesen bolygattná meg azt a területet,mert nálam mélyebben van az arcüreg és nem szeretné ha arcüreg gyulladást kapnék.Egy hónap múlva kell mennem kontrollra ha akkor minden rendben lesz ősszel elvégezné a műtétet.A fogam nem fáj,enyhe feszegetést érzek olykor harapás alkalmával.A kérdésem az lenne,hogy ha érintődhet az arcüreg érdemes-e bevállalni a műtétet vagy a fogeltávolitás biztonságosabb megoldás lenne?Nagyon rizikós-e a felső hatos fog rezekciója?Sok rosszat hallottam és már elbizonytalanodtam.Válaszát nagyon szépen köszönöm!

    1. Az arcüreg közelsége nem lehet akadálya egy ilyen műtétnek: ha megnyílna is az arcüreg, azt varrattal zárva néhány nap alatt újra gyógyul. Nyugodtan végezzék el a beavatkozást!
      Gyors jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  25. Tisztelt dr úr a kislányom a kislányomat 5eves altattak mivel fent 4 fognak már csak a gyökerei voltak bent mivel letört na ennek mar 3 napja és a torokfájás nem múlik beszélni alig tud rekedtes láza van a gyógyszer nem segít enni eszik de nem sokat mit tud erre javasolni vagy mitől lehet? Előre is köszönöm Bianka Magyar

  26. Jó napot kívànok Doktor Úr! 5 hónapja gyökèrkezeltèk a bal alsó 7-es fogamat. 1 hónapja megint fájdogàlni kezdett. Emelett szinte mindig náthás vagyok, vagy vírusos, vagy tüszős a mandulám. Jelenleg mellhártyagyulladásom van. 4 napja altatóorvos elutasította a terdműtétemet fogászati gócra hivatkozva. Fogorvos csinált röntgent, a felritkulás csökkent az 5 hónapja készített röntgenhez képest. Beszedtem egy doboz Dalacint, a fogam ráharapásra már nem érzékeny, csak melegre, illetve oldal irányú nyomosra enyhén. A műtètemet áttették júnis 12-re. Az lenne a kérdésem, hogy a fogamnàl a góc meg tud gyógyulni? Műthető vagyok? A felritkulàs csökkent ès nem fàj. Vagy csak a Dalacin nyomta el? Köszönöm szèpen vàlaszàt!

    1. Amennyiben a gyökérkezelt fogaa egyértelműan, beazonosíthatóan és ismételten fáj, akkor a jelenséget ki kell vizsgálni: ha szükséges, akár újra gyökérkezelés is szóba jöhet. Azonban ha a műtétig nem derül ki, mi helyzet, legfeljebb újabb adag antibiotikumot szedjen óvatosságból.

  27. Tisztelt Doktor Úr!

    Ősszel a bal alsó hatosomat fogászati műtét alkalmazásával távolították el. Ahogy a gyulladás miatt műtét előtt, úgy utána is -számomra- rengteg genny távozott a fogam helyéből. Nagyon hamar beindult a gyógyulás, fokozottan ügyeltem a szájhigiéniámra. Azonban feltűnt, hogy a fogam helye nem teljesen gyógyult be és ma újra genny fakadt belőle a műtét után, közel fél évvel. Ami még számomra aggasztó, hogy a szomszédos ötös alatti íny felületen megjelent egy sötét folt.
    Sajnos, csak következő hét elején jutok el a fogorvosomhoz, viszont addig szeretném megtudni a véleményét a számban kialakult jelenségről!

    Köszönettel: Kata

    1. Tisztelt Kata,

      A jelenség feltárásához szájvizsgálat és röntgen kell: könnyen lehet, hogy valamelyik szomszédos fog gyökérkezelésre szorul.

      Gyors jobbulást kívánok,
      Dr. Horváth Zsombor.

  28. Jó napot! Az lenne a kérdésem, hogy egy hete kihuzták a bal 6-os fogamat. Egy hét elteltével azon az oldalon rágtam és egy nagy lyuk lett a kihúzot fog helyén.nem fáj, nem érzékeny semmi panaszom sincs.ez normális vagy össze kell varni? Ha étel megy bele nem fog begyulladni, hogyan ápoljam?
    Köszönöm válaszát

    1. A kihúzott fog helyén a fogmedercsontban nem telt fel az üreg, ennyi a jelenség. Ha nem fáj és nincs panasza, nem kell aggódnia, tisztítsa alaposan, lassan magától záródni fog!

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  29. Jónapot nekem ma húztak ki a bölcsesség fogamat nem volt be gyuladva a fogam csak elferdulve nőt ki ezért a fogorvosom javasolta menyek el egy sebeszetre es műterem ki mert elraghatom a pofa zacskókat en ki is huzatatam nagyon eldagatam meg az arcom is belilult es a párommal babát szeretnénk az lene a kérdésem cilines gyógyszert szedek es merjünke babát vállalni vagy meg nem lehet es mennyit kellene várni

  30. Üdvözlöm.

    Egyik nap kisebb de azért zavaró fogfájásra ébredtem. Vettem be algoflexet de nem használt. Fájdogált fájdogált, aztán elfeledkeztem róla. Most,hogy eszembe juzott, megint érzem. Mi ez mitől van ez? Azt se tudom biztosan hol fáj. Néha erősebb nèha gyengèbb. Melegre hidegre se érzékeny, tehát lukas sem lehet. Olyasmi mint amikor sokáig összeszorítom a fogam és utána sokáig érzem. Ha az állam lazán tartom szinte mindig jobb de azért kicsit szokott hullàmozni a sajgás. Inkább tompa azt hiszem. Köszönettel: Zoltán

    1. Kedves Zoltán,

      A ráharapási érzékenységnek is számtalan oka lehet, pl. éjszakai fogszorítás is. Sajnos részlete szájvizsgálat és adott esetben röntgen nélkül ezt diagnosztizálni nem lehet, javaslom, hogy keresse fel fogorvosát!

      Gyors jobbulást kívánok,
      Dr. Horváth Zsombor.

  31. Tisztelt Dr.úr olyan kérdésem lenne hogy ma egy hete hogy kihúzták alul a leghátsó fogamat ami elég nagy volt de még mindig nagyon fáj a helye,mit tegyek ez még természetes vagy menjek vissza a fogorvosomhoz? Köszönöm

    1. Ha egy hét után még mindig fáj, az a fogmedercsont gyulladását jelentheti: javaslom, hogy keresse fel fogorvosát.

      Gyors jobbulást kívánok,
      Dr. Horváth Zsombor.

  32. gyakran vissza tero a fogam mogott be gyullad az iny de az a fog nem is lyukas nem tudom mi okozza dohanyzom most hogy nem szivok annyi cigit de naha vissszajon a gyulladas imadkozom istenhez irgalomert de azert kivizsgalas kellene mindenkeppen?

  33. Fogrepedés következmények

    Tisztelt Doktornő / Doktor úr!

    Ma elestem az esős úton biciklivel, és foggal érkeztem a betonra. Megrepedt a fogam, és még láthatók benne a betondarabok is. A fotómon jól látszik: http://www.bolvari.hu/public/cracked-tooth.jpg

    Alapból nem fáj már, csak ha levegőt veszek a számon át. Azóta nem merek szilárdat enni, csak testhőmérsékletűre melegített pépes turmixot. Fogkefével megmosni sem merem. (Azért nem, mert nem tudom mennyin múlik, hogy teljesen letörjön a fogam fele, vagy tovább sérüljön a fogzománc.)

    Leginkább az érdekel, hogy mi lenne ha kezeletlenül hagynám. Kíváncsi vagyok arra is, hogy mi lenne, ha szilárdat ennék, hideget innék, megmosnám alaposan. Az is érdekel, hogy mi lesz ha kezelésre megyek, és a kezelés után milyen állapotra számíthatok.

    Köszönettel,
    Bolvári Tamás

    Ui.: Őszintén hálás vagyok, ha hasznos szakértői választ kapok a laikus kérdésemre. Ezért szívesen fizetek akár átutalással, akár emeltdíjas SMS-sel, ha van rá lehetőség, amellett hogy természetesen egy lájkkal is kifejezem a tetszésem a H&H Dental Facebook oldalán. Ha bármilyen más formában viszonozhatom a segítséget (pl. informatikai, webfejlesztési segítséggel), kérem egész bátran jelezze.

    1. Tisztelt Bolvári Tamás,

      Sajnos csak megkésve tudom elküldeni kérdésére a választ, mert az utóbbi időszakban nem volt hozzáférésem a honlaphoz. A kép alapján a metszőfog teljes átmérőjében megrepedt a zománc. Ez még nem végzetes, de a trauma miatt átmenetileg a hideg – melegtől okvetlenül óvni kell a fogat. Amennyiben morzsolódni kezdene a zománc, fogorvosi módszerekkel javítható.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  34. Tisztelt Doktor úr!

    Szeretném tanácsát kérni!Páromnak pár éve 6-os koronát csináltak és sajnos nem volt gyökérkezelve ezáltal 1 hónapja begyulladt az ínye!Elmentünk vele fogorvoshoz 3 hete,megröntgenezte és sajnos tönkre mentek a fogai olyan szinten,hogy nem lehet megmenteni!A doktor úr azt mondta neki,hogy csak kivehető fogat tud csak csinálni neki,mert,hogy olyan gyenge a csontozata nem lehet csavarozni!Párom 38 éves és nagyon megviselte,hogy kivehető fogat tud csak csinálni neki a doktor úr!Az lenne a kérdésem a doktor úrhoz,hogy milyen megoldások vannak még,hogy ne kivehető fogsora legyen,hanem fix,és érdekelne milyen anyagi költségekre számíthatunk!Segítségét előre is köszönöm!Gábor

    1. Tisztelt Gábor,

      Kérdésére csak alapos szájvizsgálat és röntgenfelvétel birtokában lehet válaszolni.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  35. Tisztelt Doktor Ur,

    36 eves no vagyok. Eleg nagy most a gondom.
    A heten paradontologusi vizsgalat soran eleg rossz hireket kaptam.
    A fogsorom nem egyenletes,a bal oldali szemfogam kiallo, az also metszofogak is rendezetlenek,annak ellenere, hogy meg fiatalon, negy even at volt fogszabalyzom.Rendszeresen jarok fogorvoshoz, a ragofogaim be vannak tomve, sajnos egy ragofogam hianyzik. Az egyenetlen fogaim miatt, elol, az inyem gyakran duzzat.
    Tegnap a fogkovet eltavolitottak, es panorama rontgen vizsgalata utan a doktor azt javasolta, hogy a hatso ket ragofogam el kellene tavolitani,mivel a csontszovet ritkul korulotte. Nagyon megremultem, ugyanis jo allapotban levo fogak, nem mozognak,nem gyokerkezeltek.
    Kerdesem az lenne, hogy valojaban ilyen esetben egybol a fogeltavolitast szoktak ajanlani…vagy esetlegesen van valami mas lehetoseg a gond kezelesere…
    Koszonom szepen elore is valaszat,
    Udvozlettel,
    Anna

    1. Tisztelt Anna,

      Sajnos a fogágy-gyulladás járhat ilyen következményekkel: amennyiben a kérdéses fogak nélkülözhetőek, az eltávolításuk megoldhatja a problémát. Viszont ha fontos a megtartásuk, okvetlenül csontregenerálásra lesz szükség.

      Gyors jobbulást kívánok,
      Dr. Horváth Zsombor.

  36. Tisztelt Doktor Úr!
    3 hónapja kihúzták a jobb alsó bölcsességfogam. Majd másfél hónap múlva a begyógyult seb felszínén a bőr alatt kis szúró göböket észleltem. Visszamentem és felnyitották ismét a fog helyét, és kis csont darabokat szedtek ki. A seb begyógyult, de érintésre érzékeny a helye, és az alsó fogsoromon időnként nyomást érzek.

    1. A jelenség mögött egy hegyes csotnperem állhat, amin megfeszül az íny.
      Nem feltétlenül igényel beavatkozást, csupán ha a mindennapokban elviselhetetlen.

      Gyors jobbulást kívánok,
      Dr. Horváth Zsombor.

  37. Tisztelt Doktor Úr!

    Hosszú ideje húzom/halasztom egy nagyobb volumenű fogászati beavatkozás elkezdését. Sajnos meglazultak elöl a fogaim, sőt az egyik már a napokban el is kezdett mozogni, tehát ez nagy valószínűséggel hamarosan magától is kiesik, a többit gondolom ki kellene húzni. Ami miatt nehezen kezdem el az egészet, az a munkahelyem. Ügyfélszolgálaton dolgozom, több hetes szabadság/táppénz létszám hiány és a munkamennyiség miatt nem igazán megoldható. Az első fogak hiányában viszont én nem akarok (képtelen lennék) az emberek között lenni! Ez az állapot is nagyon zavar és már nem húzhatom tovább a dolgot. Az lenne a kérdésem, hogy van e olyan ideiglenes fogpótlás , amit nagyon rövid idő alatt el lehet készíteni és felhelyezni a foghúzást követően, amíg az inynek gyógyulnia kell, és Önöknél van e erre lehetőség? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:S.Szilvia

    1. Tisztelt Szilvia,

      A kihúzott fogak helyére kb. 1 munkanap alatt lehet esztétikus és tartós ideiglenes fogpótlást készíteni. Így mindössze 1-2 munkanapot kell távolmaradnia a munkahelyétől.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  38. Tisztelt Doktor Úr!

    A bal felső ötös fogam gyökérkezelése után gyulladás alakult ki . Megtörtént az első tisztítás fertőtlenítés ( január 13. )
    De a másodikra már nem kerülhetett sor ,mert rosszul éreztem magam, ezért lemondtam.( január 18. )
    Január 20.-án derült ki ,hogy bárányhimlőt kaptam.
    A gyógyulási folyamat nagyon elhúzódik, még mindig estére hőemelkedés, rossz közérzet, izzadás, a tünetek és a fognál is erős égető enyhe
    fájó érzést tapasztalok. Az infektológián labor és egyéb vizsgálatokat elvégezték újra ,( február 14. ) hogy tisztázzák mi tartja fenn a hőemelkedést.
    Nem derült ki.
    Laikus véleményem , bár reménykedtem végig ,hogy nem : de lehet ,hogy bejutott épp a fertőtlenítés során a megnyitott fogon át a vírus
    és az a probléma okozója ?
    Doktor Úr kezelést végez ilyen ,még vélhetőleg még fertőző páciensen? Illetve ha igen egyáltalán a fog megőrzésével megszüntethető a fertőzés?

    Köszönöm válaszát.

    Tisztelettel: Kolonics Zsolt

    Esetleg telefonon keresném ,ha lehet és ha vállalja a kezelés sorozatot, időpontot is szeretnék .

    1. Tisztelt Zsolt,

      A kérdéses fog szerepelhet gócként, az első gyökérkezelés után fokozódhat a már jelenlévő idült gyulladás is. Biztosan sajnos nem lehet kijelenteni, hogy ez a fog a hőemelkedés, stb. okozója, de erre van esély. Egyenes összefüggést a góc és a gócbetegség közt mindig utólag, a góc megszüntetése után lehet teremteni. A fog nagy valószínűséggel megmenthető. Ha telefonon keresne, hétköznap 8 – 19 óra közt el tud érni, az ebédszünet (12 – 13) kivételével.

      Jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  39. Tisztelt doktor úr!
    Egy hete gyökércsúcs rezekciót hajtottak végre a jobb felső 2-es fogamon ami egy 4 tagú hid egyik tartó foga. A bavatkozás elött többszöri gyökértisztitás majd gyökértömés készült a hid levétele nélkül. A műtét napján valószínűleg a még mindig gyulladt terület miatt nem teljesen sikerült az érzéstelenítés ezért kb. a beavatkozás 1/3 részét éreztem. De ezt még valahogy túléltem. Amiben a véleményét kérném: Hogy lehetséges hogy műtét után néhány nappal véres- gennyes váladék ürül a számba, spontán vagy ha kisebb nyomás éri a jobboldali orr rész pl. arcmosás vagy orrfújáskor. Lüktető, feszítő érzés a műtőtt fogból. Továbbá gyulladt foginy ugyan ott mind amikor elkezdtem ennek a fognak a kezeltetését. Éppen a mai napon fejeztem be egy 5 napos Dalacin 300 kúrát. Természetesen néhány nap múlva vissza fogok és kell mennem a kezelő orvoshoz de azért a fent leírtak miatt szeretném egy másik orvos véleményét is hallani. Válaszát előre is köszönöm! Andrea

    1. Tisztelt Andrea,

      Lehet, hogy az erős fertőzés eredményeképp még a cystaműtét után is tart a gennyürülés. Sajnos látatlanban ennél többet nem áll módomban megállapítani, de feltétlen konzultáljon kezelőorvosával: a varratszedésig javuló tendenciát kell tapasztalnia.
      Minél hamarabbi jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  40. Tisztelt Doktor Úr!
    Az egyik hatos fogamra került nemrég fémkerámia korona véglegesen. Azonban nagyon magasnak érzem a többszöri csiszolás ellenére is, már kilátszik a fém is. Ami mégjobban aggaszt, hogy a szemközti fogamat nagyon nyomja és szinte mindig fáj, Az is egy többször tömött hatos fog és nem akarom, hogy baja legyen, a töméséből is rengeteg kekopott a koronának köszönhetően. A számat is nehezen csukom össze miatta. Az összes fogam elég mély, ezért nem értem, hogy ezt miért csinálták legalább 5mm-el magasabbra. Csak “szabvány fogakat” csinálnak? Akkor miért vettek mintát és miért nem mondták, hogy nem lehet hozzá hasonlót készíteni?
    Valamint a fogam 2 hónapig csak ideiglenesen volt felragasztva, majd mikor leesett eléggé fekete volt alatta a fogam, amiko előtte fehér volt, biztos voltam, hogy alá ment az étel. Most is eléggé kellemetlen ott a szájízem és gyulladt az ínyem. Honnan tudhatom, hogy rendesen zár és nem megy alá semmi?
    Most már nagyon elegem van belőle, teljesen megbántam, hogy csináltattam. Már ott tartok, hogy a letörött fogamnal is többre mentem volna. Novemberben kezdtem el a korona csináltatást és még mindig nem felel meg a fogam. A rendelőben meg már nem akarnak vele semmit csinálni.
    Abban kérném a segítségét, hogy milyen kockzatai lehetnek a magas koronának? Tönkre mehet a szemközti fogam? Ha újat csináltatnék lenne rá, esély hogy a mellette levőhöz hasonló mély fogat csinálnak és nem szabvány magasat, ami nem jó a számba?
    Nagyon elkeseredtem, mert azt hittem, hogy novemberben felrakják és kész, nem fog több kelkemetlenséget okozni.
    Választ köszönöm!

    1. Nem létezik szabvány korona, mindegyik egyedileg készül. Ha magas, az nem jó, addig kell csiszolni, amíg teljesen kényelmes nem lesz. Ha kilátszik a fém és még mindig magas, akkor nem hagytak rá elég helyet: le kell venni és esetleg utána csiszolni a csonkot, majd új koronát készíteni. Ezt minél hamarabb meg kell tenni, ne halogassa, mert több foga is eltörthet, begyulladhat stb.
      Minél hamarabbi jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  41. Tisztelt Doktor Úr!
    Decemberben csináltattam egy másik fogászaton cirkon koronát.Egy-két napja gennyes tasak van az ínyemen,ami kifakad,de újra visszajön.
    Visszamentem a rendelésre,panoráma rtg után azt mondta az orvos,hogy ki kell húzni,mert letörött a csap.Esetleg van rá más megoldás?
    Véleményét kérném,hogy sürün elöfordul ilyen eset ,hogy 2hónapot bír ki vagy mi lehetett a baj? Mert nem kevés pénzbe került,és most kezdhetem
    újra az egészet. Vajon erre érvényes a garancia?
    Köszönettel!

    1. Először azt kell tisztázni, hogy valóban eltört-e valami. Ehhez nagyfelbontású, kis térfogatú CT felvételt kell kérni. Ha megvan az eredmény, a következő lehetőségek vannak:
      1. eltört a fog gyökere. Erre az esetre nincs garancia, ez egy nagyon balszerencsés helyzet, a fogat ki kell húzni.
      2. eltört a csap. Ebben az esetben még meg lehet kísérelni a csapot eltávolítani, a fogat újra gyökértömni, netán a gyökércsúcsot leműteni. Ilyenkor garancia is van a fogműre (a többi kezelésre nincs).

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  42. Tisztelt doktor úr!Koronàm van két tagú egyszer leesett visszaraktàk azutàn tudatosult bennem hogy ha éjjel esik le meg is fulladhatok azóta nem alszom jól!Nem tudom van e erre esély inkàbb akkor leszedetem!Köszönöm a vàlaszt!

    1. Fel lehet azt úgy ragasztani, hogy ne essen le. Ha rendszeressen jár fogorvosi vizsgálatra, akkor ott minden alkalommal végezzenek eltávolítási próbát: ebből kiderül, le akar-e esni a koronája. Ha nem, akkor nincs aggódnivalója. A korszerű ragasztási módszerek és anyagok elképzelhetetlenül erős kapcsolatot hoznak létre a fog és a pótlás közt.
      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  43. Tisztelt Doktor Úr!
    Crohn betegséggel, felszívódási zavarokkal élek (kalcium, B-12, K-A-D vitamin, szénhidrát, fehérje…) több, mint 20 éve, jelenleg 42 éves vagyok.
    Az elmúlt 3 évben rohamosan romlani kezdett a fogsorom, aminek következtében már több fogamat el kellett távolítani (hátsó rágófogakat teljesen) , illetve folyamatosan törnek le, vagy egyszerűen “letörik a fogíny fölötti rész.
    Az lenne a kérdésem, hogy melyik a leghatásosabb módszer, eljárás fogaim pótlására? Illetve létezik e TB támogatás fogpótlásra ilyen esetben?
    Köszönöm válaszát!

    1. A pontoss diagnózishoz és kezeléss tervhez részletes szájvizsgálat kell, látatlaanban nem tudom megmondani, melyik pótlás lenne aaz ideális Önnek. De az elmex – gél (patika, vény nélkül) rendszeres használata – ld. https://www.hnh.hu/blog/fogszuvasodas-kezelese-tunetei-visszaforditasa/ – sokat javíthat a fogromlási tendencián. AA TB-támogatást a területileg illetékes OEP-irodán érdeklődje meg: nem tudom, Crohn betegségben van-e külön támogatás.
      Mihamarabbi jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  44. Tisztelt Doktor Úr, Doktornő!
    Bal oldalon fönt fája fogam. Egyébként teljesen rendben vannak a fogaim, rendszeresen jártam fogorvoshoz mindig, a problémák kezelve lettek . Kb.14 hónappal ezelőtt ahogy fogselyemmel tisztítottam a két fogam között ( 5 – 6 között ) beszorult és nem tudtam kihúzni a fogselymet, csak nagy erőfeszítéssel és a mikor végre kijött, olyan volt, mintha megpattant volna valami … A 6. foggal már korábban is volt gondom, volt,hogy érzékeny volt, gyakran begyulladt az íny fölötte , ezért kb. 4.5 évvel ezelőtt a benne lévő tömést kicserélték kerámia tömésre. Mondhatom, hogy a legszuperebb tömés volt,ami eddig volt nekem valaha is. 3 évig semmi panaszom nem volt a fogamra, ugyanúgy tudtam rágni, mintha a saját eredeti fogam lenne. Az ominózus fogselymes eset után elkezdett érzékeny lenni a fogam. Aztán ez az érzékenység néha átterjed a 4-5-ös fogra is ,az íny néha begyullad fölöttük, nem tudok azon az oldalon rágni egyáltalán és igazából nem tudom megmondani, hogy melyik fogam fáj, de leginkább az 5-6-os és közötte. Több fogorvosnál is voltam( szám szerint 6 ) mióta a fogselymes eset történt, senki nem tud semmi okosat mondani, nem tudják, hogy mi lehet az érzékenység, fájdalom mögött. A rendelőben hidegre, kopogtatásra mindegyik érzékeny ( alapvetően érzékenyek a fogaim ) Készült röntgen felvétel, a fogorvos szerint nem látszik rajta semmi gyanús eltérés,ami magyarázná a tüneteket. Megkérdeztem, hogy esetleg lehet-e szuvasodás a kerámia tömés alatt – mert egy másik fogamnál egyszer ez előfordult, hogy az amalgám tömés alászuvasodott – azt mondta a fogorvos, hogy az a kerámia tömés esetén kizárt és a röntgen felvételen sem látszik ennek jele és a kerámia tömést egyébként sem lehet szétfúrni, mert nagyon kemény.
    Elhangzott javaslatok és kezelések:
    – húzassam ki – nem szeretném, mert nem hiszem,hogy ez a megoldás
    – gyökérkezelés – nem szeretném és nem hinném, hogy ez lenne a megoldás, mivel az okot szeretném , ha megtalálnák – ez nekem úgy hangzik, mintha valakinek fáj a feje, akkor vágjuk le és akkor nem fog fájni – jelen esetben szedjük ki az idegeket és akkor nem fogja érezni…. és egyébként is, ha nem lehet a kerámia tömést kifúrni,akkor hogyan ?
    – menjek vissza ahhoz a fogorvoshoz,aki csinálta a tömést – egy hallgató volt az egyetemen a klinikai gyakorlata alatt – már rég nincs ott és a nevét sem tudom
    – használjak sensitiv fogkrém et– használok, semmi javulás
    – 5-6 fog között kicsit „megreszelte”, hogy ne szoruljon a selyem és könnyebb legyen tisztítani – könnyebb tisztítani, de nem oldódott meg az alap probléma
    – fognyakat lezárta, hogy ne legyen érzékeny –valóban fogmosáskor kevésbé érzékeny , mint előtte volt
    Most ott tartok, hogy ha kint vagyok a szabad levegőn, nem tudok megszólalni, mert már a hideg levegőtől is belenyilall. Nem tudok rágni azon az oldalon hónapok óta, csak a jobb oldalon. Ez most már oda vezetett, hogy a jobb oldalon kezd fájni a fogam és az állkapcsom, amiatt,hogy csak a jobb oldalt tudom használni rágásra és ez ma reggelre már odáig fajult, hogy a száj nyitása – zárása is fájdalmat okoz és a jobb oldali alsó fogsoromban olyan érzés van, mintha iszonyatos erővel nyomnák előre – hátra a fogaimat.
    Nem tudom mi tévő legyek?
    Egyrészt anyagilag is megterhelő, hogy fogorvosokhoz járkálok eredmény nélkül, másrészt pedig mégsem ehetek életem végéig tejbegrízt, hogy ne kelljen rágnom…
    Köszönettel és tisztelettel N. Mária

    1. Szükség esetén a kerámia betétet is ki lehet fúrni, nem olyan kemény az! Elsőként azt kell kideríteni, hogy begyulladt-e az ideg a fogában (ezt fogorvosi vizsgálatok tudják eldönteni).
      Ha igen, akkor valóban gyökérkezelés a megoldás. Haa nem, csak hiperérzékeny, akkor a fognyak töméssel való fedésével megszüntethetőek a panaszok.
      Minél hamarabbi jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  45. Üdvözlöm! Sajnos sokszor kínos helyzetbe vagyok és el valtam! A szájbuz is közre játszott 45 éves vagyok felső fog potlasom van és a fogaim kösz érezhető keserű ízű váladék érzek ami nagyon bűdos leheletett okoz! Fog orvos látta és csak annyit mondott lehet hogy geny zacskok alakultak ki vagy valamelyik gyökér valadekozik! Mit tehetek ellene, vagy van e rá lehetőség hogy el múljon?

    1. Egészen biztos, hogy van megoldás a panaszaira. Azonbaan a pontos diagnózishoz részletes vizssgálatok szükségesek, az elmondottakból nem tudnék kezelési javaslatot tenni. Keresse fel tehát mihamarabb kezelőorvosát!
      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  46. Kedves Doktor Úr/Nő!

    Olyan problémám lenne, hogy 3 napja kihúzták a jobb felső bölcsességfogamat. Az arcüregem megnyílt. Tettek bele valami tömítő anyagot, majd összevarták. Viszont ma a 3. napon érzem, hogy lyuk van valahol a varrás mentén és szelel. Ilyenkor mi a teendőm. Sajnos hétvége van, itt a karácsony és nem tudtam elmenni csak egy fül orr gégészhez, aki megállapította hogy tényleg van ott egy rés, és hogy nincs begyulladva se. Mert ugyebár dalacin 300mg-t szedek napi 3x.
    Várom válaszát.
    Üdvözlettel,
    Andi.

    1. Nincs semmi gond, az első adandó alkalommal fel kell keresni kezelőorvosát. Ha hosszabb idő elteltével kerül csak orvoshoz, kisebb sebészi beavatkozással megplasztikázzák a rést és újra összevarrják.
      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  47. Tisztelt Doktor Úr!
    Van két teljesen letört fogam bal oldalon felül egymás mellett. Ritkán minimális fájdalmat érzek. Van rá esély, hogy ezeket ki lehet húzni, és megoldható műtét nélkül? Illetve egyszerre két fog húzása lehetséges?
    Előre is köszönöm a válaszát.
    Üdvözlettel: Nikolett

    1. Mind a kihúzásuk, mind az egy ülésben, műtét nélküli eltávolításukra megvan minden esély, a kezelést nem szabad sokáig halogatni, vágjon bele minél hamarabb!
      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  48. Kedves Doktor Úr/Nő!

    Újonnan készült fogsorommal kapcsolatban szeretném a véleményét kérni.
    1 hónapja felül teljes kivehető fogpótlás készült, alul középen 4 korona (1-es, 2-es fogak) mellé pedig preciziós elhorganyzással fémlemezes fogsor. Sajnos a komplett fogsor esztétikailag és funkcionálisan sem sikerült jól, ezért azt tervezem, hogy újat csináltatok.
    Felkerestem egy másik fogorvost, akinek megmutattam az elkészült fogsort. Azt mondta az alsó fogsorral kapcsolatban, hogy az én esetemben ő nem tartja a preciziós elhorganyzást jó megoldásnak, mert a négy fogra túl nagy teher nehezedik és nem bírja el, előbb utóbb baj lesz vele. Azt mondta, hogy inkább ki kellene húzni a fogakat és egy teljes protézist készíteni. A 4 fog egyébként stabilan áll, legalábbis a koronát készítő fogorvos szerint, és a röntgenen sem látszik gyulladás.
    (Az előző fogsorom, mely felül teljes kivehető, alul 4 korona kapcsos kivehető fogpótlással 16 évig problémamentes volt.)
    Őszintén szólva nem nagyon szeretnék megválni a maradék 4 fogamtól, ha van rá lehetőség.
    Azt szeretném kérdezni, hogy Önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatban, illetve mit tudna javasolni.
    Előre is köszönöm a válaszát.

    1. Kedves Erika,

      Én sem javaslom, hogy kihúzassa a fogait: esetleg teleszkópos fogpótlást lehetne készíteni rá, ha a precíziós elhorgonyzás nem lenne megfelelő. Azonban amíg egy fogat is meg lehet tartani, nem szabad eltávolíttatni azt, hiszen a fogatlan alsó állcsontra készülő teljese fogsort sokkal nehezebb megszokni és viselni.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  49. Tisztelt Doktor Úr! Az eműlt 1,5 évben 3x műtötték a jobb 2-s fogamat, ami végül nem csontosodott el, így ki kellett húzni. A duzzanat azonban még 2 hét elteltével is megvan, fáj, nyomódik, húzódik. El fog ez múlni, vagy esetleg más probléma lehet vele? Köszönettel. Anna

    1. Kedves Anna,

      Ha két hete fennáll a duzzanat, mindenképp mutassa meg fogorvosnak is: elképzelhető, hogy a sebet ki kell tisztítani és esetleg antibiotikumot szedni.
      Minél hamarabbi jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  50. Tisztelt Doktor Úr!

    A bal oldalon közvetlenül a metszőfogam melletti fogon korona van, amit már kb. 10 éve tehettek fel esztétikai probléma miatt.
    Szeretném kipróbálni az aktív szénnel történő fogfehèrítést, mert a többi fogam már sokkal sárgább mint a korona, így nagyon zavaró. Viszont azt olvastam, hogy mindenképp ki kell kérni fogorvos véleményét ha korona van a fogon.
    Az lenne a kérdésem, hogy milyen probléma léphet fel a koronára nézve, ha kipróbálom a szenes fehérítést? Milyen veszélyei vannak?

    Válaszát előre is köszönöm! Lilla

    1. Aktív széntől a korona semmilyen károsodást nem szenvedhet, legfeljebb félő, hogy a fogai sem lesznek igazán fehérebbek.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  51. Jó napot kívánok!

    Az egyik fogam (ami már 15 éve volt tömve), elkezdett érzékeny lenni, ezért elmentem fogorvoshoz. Kiszedte a tömést, tett bele gyógyszert, majd legközelebbi alkalommal jött volna a gyökérkezelés, de hiába az érzéstelenítő, kibírhatatlan volt a fájdalom, ezért nem is folytatta. Elmentem másik fogorvoshoz, ő neki se állt, azt mondta, hogy fájdalommentesen nem végezhető a kezelés. Az lenne a kérdésem, hogy tényleg semmivel nem lehet érzésteleníteni a fogat? Az első fogorvos a húzást ajánlotta, az jó döntés ilyen esetben? Gondolom az is ugyanúgy fájna, meg különben sem akarom elveszíteni a fogat, ha nem muszáj. Eddig is volt már pár gyökérkezelésem, szinte soha nem éreztem semmit, pedig volt közöttük nagyon fájó fog is.

    1. Üdvözlöm,

      Szó sincs róla, hogy ne lehetne érzésteleníteni: valamilyen módon biztos, hogy fájdalommentessé tehető a kezelés. Csupán emiatt nem érdemes kihúzatnia.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  52. Üdvözletem Doktor Úr !

    Bal felső 5ös fogamban ,gyökérkezelése után , égető égő érzésem van , tompa fájdalmat estére és a hajnali órákban érzek , e mellett a hideg vízre is érzékeny lett. Az rtg. felvétel tiszta csatornákat mutat, kezelést végző orvos nem nyúlt újra hozzá.
    Szerinte ezt az egészet a bal alsó 8as nagyőrlő fog okozza .azt el kell távolítani.
    Lehetséges ilyen összefüggés?
    Én határozottan a kezelt fognál érzem a fent felsoroltakat.
    Mi lenne a teendőm ?
    Köszönöm esetleges válaszát:
    Üdvözlettel: Kolonics Zsolt

    1. Kedves Kolonics Zsolt,

      Igaza van: bizonyára a kérdéses zónában van a gond. Hogy pontosan mi a probléma forrása, ahhoz kevés az információ, de lehet a gyökérkezelt fog is vagy pedig valamely szomszédos fog is a ludas. A bal alsó 8-as kevésbé tűnik valószínűnek, de teljesen kizárni csak egy alapos vizsgálat után lehet.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  53. Tisztelt Doktor Úr!

    Az lenne a kérdésem ,hogy mi okozza az íny elől gennyes és piros,dagadt, fáj . Most húztak ki egy hátsó fogat, amit varrni kellett. azért húzták ki, hogy állítólag az íny gennyesedés ezzel megszűnik, de nem, ugyanúgy fája és gennyes.
    Már három fogorvosnál voltam de senki nem mond semmi .

    köszönöm válaszát

    Hoffmann Melinda

    1. Kedves Melinda,

      Csekély a valószínűsége, hogy egy hátsó fog eltávolítása az elülső fogak heveny gyulladását haladéktalanul megszüntetné. Azonban egy alapos kivizsgálás, antibiotikum és professzionális fogtisztítás máris eredményes lehet.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  54. Tisztelt Doktor Úr!
    Lassan 20 éve, fogpótláson vettem részt. Az első 5 fogamra koronát tettek. Az idő múlásával a korona leesett és már vissza sem
    lehet rakni. Fogorvosnál javasolták, hogy a foggyökereket ki kellene “szedetni” és új fogpótlást tudnának csinálni.
    Kérdésem az lenne, hogy Ön vállalna-e ilyen beavatkozást, esetlegesen a pótlás elvégzését is! Vagy tudna -e más lehetőséget ajánlani? Megjegyezném, hogy Hepatits C vírus hordozó vagyok. Várom válaszát! Köszönettel;

    1. Kedves Marika,

      Akár a javasolt megoldást, akár a gyökerek megtartásával egy másik megoldást meg tudnánk valósítani, de hogy pontosan mi kivitelezhető, azt csak alapos szájvizsgálat után tudjuk megállapítani.

      Üdvözlettel,
      Dr. Horváth Zsombor.

  55. Szeretném megkérdezni, hogy fogpótlásra (kivehető, ill ragasztott) a közgyógy ellátás vonatkozik-e?
    Ha igen, úgy mennyibe kerül, illetve ingyenes-e?
    Köszönettel várom válaszát.

    1. Közgyógy-ellátás körébe tartozó kedvezményeket a körzetileg illetékes, OEP-finanszírozott fogorvosi rendelésen tud igénybe venni. Javaslom, hogy keresse fel fogorvosát, akihez lakhelye szerint Ön is tartozik. A mi rendelésünk teljesen magán.

  56. 18 éves gimnazista lány vagyok.Hetek óta iszonyatos fogfájásban szenvedek.(szem fogtól balra lévő fog)Elmentem fogorvoshoz ahol kitisztították gyökérkezelték aztán betömték,azzal a végszóval pár óra múlva megszűnik a folyamatos fájdalom!Nem így lett .. FÁJT ezért másnap ismét elmentem..újtömést raktak be..ez megismétlődött 4x ! 3 különböző dokinál voltam EGY SEM írt fel gyógyszert sem mondtak konkrétumot még is mitől van ez az kegyetlen fájdalom és mért nem múlik el..Ebben az 1 hétben több gyógyszert vettem be mint kb 1-2 év alatt összesen..nehezen viselem el ezt a fájdalmat.
    Maga szerint mi baja lehet a fogamnak ? Miért nem szűnik meg a fájdalom? Mit tegyek?
    (Szerintem be van gyulladva és jegeltem is már többször remélem nem tettem vele rosszat)
    Ui:Ezekben a percekben is iszonyatosan fáj..
    Válaszát várom és köszönöm!

    1. Együttérzek Önnel, sajnálom, hogy nem sikerült megszabadulni a fájdalomtól! Ennek ellenére nagyon nehéz látatlanban diagnózist felállítani: lehet, hogy valamelyik foga, de az is lehet, hogy a fogágy vagy netán az arcüreg okozza a panaszait. Ennél pontosabb választ csak alapos és részletes vizsgálat birtokában tudnék mondani.
      Gyors jobbulást kívánok!

  57. Teljes felső fogsoromat szeretném koronákkal megoldani,mert több fogam letört.Tanácsra lenne szükségem,hallottam olyan koronáról ami fém alapu és porcelán bevonatu,és teljes egészében porcelán.Melyik megbízhatóbb,mivel örlő fogakról is szó van ahol nagy az igénybe vétel nem törik-e a porcelán korona? Másik kérdésem az lenne,hogy melyik korona a könnyebbik a porcelán vagy fém alapu?

    Köszönettel :Dobos Mária

    1. Nagyon jó a kérdése! A fémkerámia, cirkónium és préskerámia koronák összehasonlításáról részletes írást olvashat honlapunkon:
      1. https://www.hnh.hu/blog/cirkonium-kezeles/
      2. https://www.hnh.hu/blog/femkeramia-korona/
      3. https://www.hnh.hu/blog/tiszta-keramia-emax/
      Az őrlőfogak területére a fémkerámia alapvetően megfelelő, de a tiszta cirkónium (porcelán nélkül) talán még jobb is, csak sokkal költségesebb tud lenni nagy kiterjedésű pótlások esetén. A leplezés lepattanása ellen a jól beállított harapás, a felületek magasfényre polírozása és az esetleges éjszakai fogszorítás kivédése a leghatásosabb eszköz. Mindkét koronatípus tud könnyű és nehéz is lenni: az a falvastagságtól függ főleg (pl. ha kicsik a csonkok vagy harapást kell emelni).

  58. Az lenne a problemam hogy 16 eves korom ota van egy csomo a nyelvem alatt a szajfeneken ami nem nol nem is faj. Ha a nyelvemmel erintem meg kemeny ha az ujjammal akkor puha. Most 22 eves vagyok van meg egy rosz fogam alul lehet attol gyulladt be a nyalmirigyem?

    1. A nyálmirigy kivezetőcsöve lehet, hogy elzáródott, de más is lehet a panasz hátterében: a szájsebészeten érdemes lenne megvizsgáltatni.

      dr. Horváth Zsombor.

        1. Nem tudom, látatlanban nem lehet ennél pontosabb megállapítást tenni. Az is elképzelhető, hogy csupán egy kötőszövetes csomó található a nyálmirigyében.

  59. Tisztelt Doktor Úr!

    40 éves nő vagyok, 10 évvel ezelőtt a Doktor Úr készítette el az első 6 fogamon található koronát, melyekkel azóta is teljesen elégedett vagyok. A kérdésem az lenne, hogy mostanában egyre többet hallani a széntablettával (aktív szénnel) történő fogfehérítésről melyet szívesen kipróbálnék, mert a többi fogam több árnyalattal sárgább mint a pótlás, de nem merek belevágni, mert félek hogy esetleg árthat a koronának. Önnek mi erről a véleménye? Előre is köszönöm válaszát!
    Üdvözlettel: Fűrészné Fehér Tímea

    1. A széntabletta nem fog ártani, de különösebben használni sem. A hatásos fogfehérítésről itt, a honlapunkon olvashat részleteket.

      Üdvözlettel, dr. Horváth Zsombor.

  60. Tisztelt Doktor Ùr/Nő

    A problèmám 1,5 kezdődött torokfájással ez az őszi tèli hònapokban fokozòdott visszatèrő torok-arcüreggyulladással ès nehezen is gyògyultam ki belőle…de a gyògyulás után a torokfájás rövid időn belül visszajött.
    Fogászati gòc okozhatja ezeket a problèmáimat?

    Üdvözlettel ès Köszönettel egy elkeseredett beteg

    Dèkány Krisztina

    1. Fogászati góc is szóba jöhet okként, ennek kiderítéséhez azonban részletes szájvizsgálat, röntgenek stb. szükséges. Javallott: fogorvosi, fül-orr-gégészeti és nőgyógyászati vizsgálatokat, góckutatást végeztetni + részletes labort kérni.

      dr. Horváth Zsombor.

  61. Tisztelt Doktor Nő/Úr!

    Kb 2hónapja húzták ki a jobb felső 6-os fogamat, és néhány napja érzem, hogy valami növekszik a helyèn. Ma megnéztem és egy ilyen vér+gennyzacskónak tűnik. Nem fáj, de aggódom, mert 26hetes baba van a pocakomban. Esetleg ártalmas lehet rá?

    Köszönöm, mielőbbi válaszát!

    1. A baba miatt ne aggódjon, de a leghelyesebb felkeresnie fogorvosát és haladéktalanul megvizsgáltatni: mi is az, amit a fog helyén érez! Ha szükséges és valóban arról van szó, megszüntetik a gennyesedést.

      dr. Horváth Zsombor.

  62. Tisztelt Doktornő/Úr!

    Szeretném ha megnézné ezt a felvételt, és elmondaná mi a véleménye erről a jobb felső 7-es fogról, a gyökerén lát e valami elváltozást?

    http://indabox.hu/8kbER6

    Üdvözlöm: Levente.

    1. Kedves Levente,

      Kérem, a képeket, röntgeneket emailben küldje el, sajnos nagyon elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy különböző helyekről fájlokat töltsünk le.

      Köszönettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  63. Tisztelt Doktor Úr!
    A férjem 13 alkalommal volt hagyományos gyökérkezelésen hónapokon át, többször kapott próbatömést a fogába, a legtovább 5 napig bírta, de újra begyulladt neki, és be is dagadt az arca, most az orvosa beutalta a szájszebészetre gyökércsúcs rezekcióra, amiről sajnos nem sok jót hallottam, aki volt már ilyenen azt mondta, hogy nagy fájdalommal járt, és évek múlva újra gyökérkezelés következett neki. Azt szeretném kérdezni ezzel kapcsolatban, hogy amit a honlapjukon olvastam, a mikroszkópos gyökérkezelés esetleg hatásos lehet a férjemnél ebben az esetben, kiválthatná a gyökércsúcs rezekciót, vagy az elkerülhetetlen?
    Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát.
    Horváthné Márta

    1. A gyökércsúcs – rezekció csak sikeres gyökértömés után jöhet szóba, segéd beavatkozásként. Tehát először rendes gyökértömést kell készíteni, alaposan kifertőtlenítve a fogat. Sokszor a rezekció teljesen el is maradhat.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  64. Mit jelent az arcüreg csont porladása és az, hogy az arcüreg túlságosan lent helyezkedik el?

    1. A fogak eltávolítása után az arcüreg levegővel telt, üreges része sok esetben tágulásnak indul, egyszerűen elvékonyodik a fogmedercsont, amibe fogakat lehetne beültetni.

      dr. Horváth Zsombor.

  65. Tisztel Doktor úr/ Doktronő

    Körülbelül éve van egy fém koronám, fém csappal, ami fölött begyulladt az íny. Nincs vele azonban semmi panaszom, tudok enni, annyi hogy ha megnyomom az gyulladt területet, az érzékeny, de nem fáj igazán.
    A korona azonban valamiért hosszabb lett, már nem jó a színe, kiöregedett,le szeretném cserélni.
    Az egyik orvos gyökércsúcs rezekciót javasolt, ami után leszedné a koronát és másikat tenne fel. Mennyi garancia van arra, h ha csappal együtt csinálják meg a rezekciót, nem gyullad be a fogam?
    Egy másik orvos azt mondta, ha nincs komoly panaszom vele, akkor ő lecserélné a koronát anélkül, hogy műtétet javasolna. Azonban tartok tőle, hogy egy sima koronacserétől még jobban begyulladna a fog fölötti rész.
    A legjobb megoldás egy olyan szájsebész lenne, aki kitudná szedni a csapot, ám erre minimum 300 ezret kellene szánnom, ami viszont túl drága.
    Melyik lenne a legjobb megoldás és a legkevésbé kockázatos?
    Üdv.

    1. A legjobb megoldás:
      1. allergiavizsgálat fogorvosi anyagokra
      2. ínygyulladás megszüntetése gyógyszerrel, fogkőeltávolítással, stb.
      3. ideiglenes korona felhelyezése
      4. ha a gyógyulás tartós, az allergiateszt által is szóba jöhető anyagból új korona
      5. ha kell, gyökércsúcs-rezekció a koronacsere előtt

      dr. Horváth Zsombor.

  66. Tisztelt Doktor Úr! Egy évvel ezelőtt az egyik fogamra korona került, meg lehetett oldani híd nélkül is. A korona anyagára sajnos nem emlékszem, szerintem cirkon lehet. A napokban begyulladt az ínyem a korona körül, néha piszkálgattam és kb öt napja elzsibbadt a nyelvem, az ízeket egyátalán nem érzem, olyan mintha lidocainnal el lenne erzestelenitve. E közben egy virusos torokgyulladast is diagnosztizaltak nalam es azt mondta a ful orr gegesz hogy az is okozhatja az izerzekeles elveszteset. Azonban úgy érzem, mintha azon a reszen ahol a korona erintkezik a nyelvemmel jobban el van zsibbadva. Létezik az, hogy egy évvel a korona felhelyezese után lettem az anyagra érzékeny? Ön szerint érdemes elmennem a fogorvoshoz ha nem múlik el? Válaszát előre is köszönöm.

    1. Érdemes elmennie egy fogászati anyagokra célzott allergiavizsgálatra, hogy ki lehessen zárni az allergia tényét. Azonban a vírusos megbetegedés mindenféle zsibbadást és szokatlan érzést valóban okozhat a nyelven.

      Minél hamarabbi jobbulást!
      dr. Horváth Zsombor.

  67. Szép Napot Kívánok!

    Olyan kérdésem lenne, hogy januárban foggyökércsúcs rezekciót hajtottak végre rajtam, mert a gyökértömést túltöltötték. Eddig lényegében tünetmentes voltam, azonban az elmúlt héten nehéz fizikai munkát végeztem és egy minimálisan bedagadt az arcom, majd csináltattam egy röntgenfelvételt és az orvosom elmondta, hogy egy minimális túltöltés sajnos még mindig maradt az operáció helyén, így megint fel fognak nyitni. A fogam egy kicsit szenzitívebb nyomásra, mint a többi.
    Adott egy beutalót az egyik szájsebészetre, de ott csak 1,5 hónap múlva tudnak fogadni. Nagyon stresszes lesz az áprilisi hónapom, mely megköveteli a majdnem 100%-os egészségügyi állapotot.
    Hogyan tudnék legjobban odafigyelni az állapotomra, tudom, a Dalacin sokat segít, de nem élhetek másfél hónapig antibiotikumon.
    Nagyon Szépen Köszönöm a Segítségét!
    Tisztelettel:
    H.Z

    1. Üdvözlöm,

      Nem kell folyamatosan antibiotikumon élnie, egy adag beszedése után valószínűleg jelentősen javul az állapota. a műtét megismétlése sem biztos, hogy szükséges, ki kell várni, hogy gyógyul-e vagy sem. Addig viszont tartózkodjon az extrém fizikai terheléstől: egy gyökércsúcs – rezekció után nem kell hajolgatni, nehezeket emelni.

      dr. Horváth Zsombor.

  68. Tisztelt Doktor úr,

    Nekem olyan problémám lenne, hogy a felső két metszőfogam középen borzalmasan nagy a többihez képest, milyen megoldások léteznek arra hogy ezt az állapotot korrigáljuk? Illetve Önök vállalnak ilyesmit? Mindenképpen szükséges lehet a fogak kivétele/pótlása, vagy milyen elméleti lehetőségek vannak?

    Válaszát előre is köszönettel,
    Üdvözlettel

    1. Üdvözlöm,

      A kérdéses állapotot látnunk kell ahhoz, hogy kezelési módokat és megoldási lehetőségeket javasolni tudjunk. Természetesen méretbeli eltérések okozta esztétikai gondok korrekcióját vállaljuk, a megoldás mikéntjét alapos szájvizsgálat után tudjuk kiválasztani.

      dr. Horváth Zsombor.

  69. Tisztelt Fogászat!
    Pár napja fogíny fájdalommal szenvedek, az imént nézegettem és a bal hátsó fogamnál az íny el van válva a fogamtól, nagyon érzékeny a bal oldalon már rágni is alig tudok! Mi lehet ennek az oka? Előre is köszönöm vàlaszát!

    1. Valószínűleg ínygyulladás miatt bekövetkezett ínyduzzanat áll a panaszok hátterében. Ínymasszázs, klorhexidines szájfertőtlenítő haasználata segíthet, de ha néhány nap után sem javul, fel kell keresni a fogorvosát!

      Gyors jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  70. Üdvözlöm pénteken lesz 4hete hogy kihuztak a bal folsö 5-ös fogamat.De sajnos még nem akar begyogyulni miert?fájni nem fáj de nagyon zavar máskor is huztak már fogat de akor helyre jött hamar.

    1. Nem minden foghúzás egyforma, a fogat körülvevő fogmedercsont vérkeringése, fertőzöttsége és egy sor másik tényező is befolyásolja a gyógyulást. Folyamatos panasz esetén érdemes felkeresni a fogorvost, szükség esetén antibiotikum + szájfertőtlenítő öblítő jöhet szóba.
      Gyors jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  71. Tisztelt Fogászat!
    Egy fogtömés után elkezdett fajni a fogam, ezert fogorvoshoz fordultam, aki megröntgenezte a fogat és azt mondta, hogy a tömőanyag túl közel került a foggyökérhez és emiatt az begyulladt. A doktornő szerint viszont ez a gyulladás még nem olyan erős és van rá esély, hogy magától is meggyógyuljon, ezért azt javasolta, hogy várjunk még a gyökértöméssel. Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e valamilyen gyógyszer, antibiotikum, ami segíthet a gyulladás lehúzásában és a gyógyulásban? Az interneten olvastam a Dalacin nevű antibiotikumról, az segítene? Vagy mást javasolna?
    Köszönöm válaszát!
    Erika

    1. Kedves Erika,
      Amennyiben a fájdalom közvetlenül a fogtömés után jelentkezett, akkor valóban érdemes kivárni. Ha a fog ráharapásra érzékeny, a magasságát esetleg be kell csiszolni, hideg – melegtől óvni, általánosságban kímélni. Antibiotikumnak – mivel bakteriális fertőzés nem áll a jelenség hátterében – egyelőre semmi értelme nem volna. Ha a fog javuló tendenciát mutat (napok – hetek alatt csökkennek a tünetek, stb.), akkor elkerülhető a gyökérkezelés. Ellenkező esetben azonban be kell avatkozni.

      Minél hamarabbi jobbulást kívánok!
      dr. Horváth Zsombor.

  72. Tisztelt Fogorvos úr!

    Abban szeretném a tanácsát kérni, hogy a 7 tagú híd alatt teljesen tönkrementek a fogaim, szinte csak a gyökerük van meg, elszuvasodtak. A fogínyem évek óta vérzik fogmosáskor a hídnál, ami már mozog is, szeretnék egy újat csináltatni. Olvastam, hogy gyulladt fogíny esetén vállas ideiglenes hidat csinálnak, ami nem bántja az ínyt. Viszont nekem nincsenek tartófogaim, nincs foganyag. Van-e valamilyen megoldás, hogy ne legyek fogatlan, míg elkészül az új híd?

    Válaszát előre is köszönöm:

    Andi

    1. Lehetséges, hogy áthidalható az új pótlás elkészültéig tartó idő, azonban látatlanban teljesen lehetetlen bármit is mondani vagy ígérni: az Ön által körülírt helyzetben mindenképp részletes szájvizsgálat, röntgen stb. szükséges ahhoz, hogy kérdésére válaszolni lehessen.

  73. Jo estet Doktor Ur!
    A jobb 1-2es fogamon korona van ami gocot okozott a bal 2esem felett es ramegy az egyesre is mar. Gyoker amputaciot javasoltak szeptemverben. Foglalkoznak szajsebeszettel is?
    A masik kerdesem korabbi rongen kepen kiderult h koronaim alatt felszivodott a foggyokerem, lehet ilyen korulmenyek kozott is koronat cserelni? Mi lenne ra a megoldas mert tiz ev koruli a korona es n vagyok megelegedve vele.
    Mennyi lenne a legrovidebb ido mig mindez kivitelezesre kerulne?

    Elore koszonom valaszat.
    Tisztelettel
    Adrienn

    1. Kedves Adrienn,

      Nagyon nehéz látatlanul diagnózist felállítani. A kérdéses fogakat alaposan át kell vizsgálni, egy ilyen vizsgálat után lehet csupán eldönteni, hogy a gyökerek milyen állapotban vannak, a gócot műtéti vagy újragyökérkezeléses módszerrel érdemesebb-e megmenteni ill. van-e olyan fog, amit érdemesebb eltávolítani… A szükséges kezelések ismerete nélkül a kezelési folyamat időbeli lefolyása sem tippelhető meg. Szájsebészettel is foglalkozunk.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  74. Jó napot! érdeklődnék, hogy kismama ként ha sürgős eset lép fel ( pl fog letörés) Önöknél is igénybe lehet venni ingyenes fogászati ellátást? Előre is köszönöm!

    1. Az ingyenes vagy OEP által támogatott kezeléseket a területileg illetékes körzeti fogorvosi rendelőben tudja igénybe venni. Amennyiben nem tudja, hogy melyik ez a rendelő, ki az orvos és hol van a rendelés, az önkormányzatnál tudják útbaigazítani.

  75. Jó estét azt szeretnem megkérdezni hogy. Tehesség eseten a fogorvosom betömi e a fogamat? Kell érte fizetni? Köszönöm!

  76. Tisztelt Hölgyem/ Uram!

    Kb. két éve, a rögzített fogszabályozóm (alul és felül is volt) levétele óta rágás közben nyikorognak-ropognak a hátsó fogaim, leginkább “kevés és vékony” (pl. paradicsom) étel fogyasztása során.

    Szeretnék érdeklődni, hogy mi lehet az oka ennek és mit lehet tenni ellene? Esetleg túl erősen szorítom a fogsorom evés közben vagy nem megfelelő a harapásom?
    Meglehetősen zavaró jelenség, ugyanakkor aggasztó is, hogy valami nincs rendben.

    Segítségét és válaszát előre is köszönöm szépen!
    Üdvözlettel: Fendi

    1. Panaszainak valószínűleg köze lehet a fogszabályzó kezeléshez, de azt, hogy valóban a fogai ropognak-e vagy a rágófelszínek illeszkedése nem egyenletes, csak alapos vizsgálattal lehet kideríteni: javaslom, hogy feltétlenül keresse fel fogszabályzó orvosát és konzultáljon vele a jelenségről!

      Mihamarabbi jobbulást kívánok,
      dr. Horváth Zsombor.

  77. Jó napot! Érdeklödni szeretnék, hogy gyakori kellemetlen szájszag esetén milyen fogkrèmet, szájvizet érdemes alkalmazni? Hogyan lehetne megszüntetni a problémát? Köszönöm

  78. Tisztelt Doktor Úr!
    Érdeklődnék, hogy mi a véleménye az ultrahangos fogkeféről? Ön szerint érdemes megvásárolni?
    Köszönettel: M. Melinda

    1. Személyes tapasztalatunk nincs vele. Minden bizonnyal nem rossz, de egyelőre hiányzik a széleskörű tudományos vizsgálati háttér is, így a tekintélyes vételárának tükrében nem tudunk egyértelmű választ adni: mindenki saját pénztárcája szerint döntsön…

  79. Tisztelt Doktor Úr!

    Több mint 3 éve szenvedek fogínyproblémával. A fogsorom egy részén folyamatosan vörös, gyulladt és érzékeny az ínyem, illetve a fogtól is el van válva.
    Rendszeresen járok vele orvoshoz, de mindig ugyan az a művelet, és változás nincs. Eltávolítják a fogkövet, ecsetelik, 2-3 napig puha szőrű fogkefét kell használnom, majd a fogínynek vissza kellene tapadni. De a gyógyulás sosem történik meg és rosszabbodik a helyzet. Nagyon sok helyen olvastam, hallottam, hogy ez lehet fogínysorvadás ami fogvesztéshez vezethet. Nagyon félek attól, hogy ha nem kezelik rendesen akkor ez lesz a következmény.
    Mi lehet ennek az oka? Illetve milyen kezelést tudna javasolni a probléma megszüntetése érdekében?

    Válaszát előre is nagyon köszönöm!
    Üdvözlettel: K. Dóra

    1. Kedves Dóra,

      A pontos diagnózishoz és kezelési tervhez látnunk is kell az állapotot, de jó esetben ínyszél alatti fogkőeltávolítás, speciális íny alatti porfújás, lézerkezelés és rendszeres ellenőrzés teljesen megoldja a problémáit.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  80. Tisztelt Doktor Úr!2 évvel ezelőtt 2 felső fogamon gyökérrezekciót végeztek.6-7 hónappal a beavatkozás után visszamentem kontrollra, ahol kiderült, hogy az egyik kezelt fog nem csontosodott vissza plusz borzasztóan érzékeny volt a műtéti terület,ezért megint megcsinálták.Újabb kontroll 6-7 hónap elteltével, és az eredmény hasonló volt, mint az első után.Próbálkoztam mindennel, de semmit nem javult.Cirka 2 hónapja újra megvizsgáltattam, és kiderült,hogy még mindig gyulladásban van, ami számomra nem volt túl nagy hír, mert az első műtét óta folyamatosan zsibbad, és fáj az arcom.Milyen lehetőségek vannak ezután?Foghúzás?Tisztelettel:József

    1. Kedves József,

      Amennyiben egyik alkalommal sem végezték újra a gyökérkezelést – gyökértömést a műtétet megelőzően, akkor ez lehet az ok: fertőzés, kórokozók maradhattak a gyökércsatornában. Előbb ezt kell megszüntetni, aztán – ha szükséges – műteni. De ha az előbbi jól sikerül, a műtétre sokszor nincs is szükség!
      Minél hamarabbi jobbulást!
      dr. Horváth Zsombor.

  81. Tisztelt Doktor Úr!
    Véleményét szeretném kérni a következő kérdésben. A napokban vettem észre hogy 2 éves kislányomnak felső jobb metszőfoga szürkébb a többi fogánál kb két árnyalattal. (A többi hófehér) Cukros üdítőt nem kap, édességet is nagyon ritkán. A fogát rendszeresen mossuk esténként, de még nem teljesen szabályosan. A nyár folyamán volt egy kisebb esése, megütötte a száját (felette sebes lett), de én akkor nem vettem észre hogy bármi történt volna a fogával. Öröklött tényezőkről sajnos nem tudok felvilágosítást adni.
    Kérdésem hogy esetleg lehet-e ez fogszuvasodás, vagy valamilyen felületi elszineződés, mit tudok tenni megakadályozása érdekében, hogy ápoljam helyesen a fogait?
    Válaszát nagyon várom, és előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Tímea

    1. Kedves Tímea,

      A leírás alapján nagyon gondosan ápolják a fogait, így nem valószínű, hogy szuvasodás lenne az elszíneződés hátterében: a nyáron bekövetkezett esés folytán bevérzett a fogbél, annak a színét látják (épp, mint egy bőr alatti véraláfutás). Aggódni emiatt nem kell, amíg panasza nincs, teendő sincs.
      A helyes fogápolásra pedig a honlapunkon talál információt a https://www.hnh.hu/blog/fogapolas-otthon-gyermekkorban/ oldalon.
      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  82. Üdvözlöm!!
    Valószínűleg az elözö üzenetem valamiért nem ment át,elnézést kérek!!!
    Múlthéten voltam szájsebészeten egy foggyökér csúcs mütét megbeszélés miatt.A doktor úr észre vett egy lilás színű elváltozást a szájüregben. Mintát vett,nagyon megijedtem,egyből rosszra gondoltam,folytogatótt a sírás, nem tudtam semmit kérdezni,mert annyira ledöbbentem.Nem fáj, nem vérzik,semmi panaszt nem okoz,most viszont annyira fáj a nyelés a fülem,az összevart részem belül,alig tudok enni,beszélni,de ezt betudom az összevart sebnek.
    Az lenne a kérdésem,hogy látott-e már ilyent,vagy van valami elkèpzelése,hogy mi lehet ez?
    Köszönöm szépen gyors válaszát!!
    Tisztelettel:Cs.Tündi

    1. Látatlanban nehéz megtippelni is, hogy mi lehet a lila elváltozás, azonban nem kell egyből a legrosszabbra gondolni (ilyet okozhat pigmentáció, de akár amalgám is): a szájsebész nagyon gondos, hogy szövetmintát vett, erre sokszor nem szokott sor kerülni. A fájdalom a műtét helyének köszönhető, ahogy azt Ön is gyanította. Varratszedésre feltételezhetően vissza kell térnie, akkorra már elkészül a szövettani lelet: javaslom, hogy kérdezze meg az eredményt a szájsebésztől!
      Minél hamarabbi jobbulást és megnyugtató szövettant kívánok!
      dr. Horváth Zsombor.

  83. Tisztelt Doktor Úr!

    Ön szerint nagyőrlőbe nagyobb üreg esetén milyen összetételű amalgám tömés a legideálisabb, vagyis mennyi legyen az ezüst, réz, cink stb. aránya? – most az inlay-ektől tekintsünk el. Tudom, hogy már vannak jó minőségű amalgám helyettesítő kompozitok, de én mégis amalgám tömést szeretnék.
    Köszönöm válaszát.

    Tisztelettel: Éva

    1. Kedves Éva,

      Az amalgám összetételével ilyen behatóan foglalkozni időpazarlás, mert nem talál olyan rendelőt, ahol étlapról választhatna különböző összetételű amalgámokból. Általánosságban elmondható, hogy a kapszulás amalgám a jobb minőségű, ha lehet, ‘non-gamma2’ legyen, de ezen túl az összetevők részarányára nem tud behatással lenni. Mi már több, mint tizenöt éve nem készítünk amalgámtömést. Ha nagy az üreg, fontos, hogy alá is béleljék azt a fémtömést!

      Minél hamarabbi jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  84. Kedves Dr!

    Egy hete volt bölcsességfog eltávolító műtétem. 40 percig kínoztak, szerencsére a műtét helye szépen gyógyul, de a varrat felett fél centivel és az ajkam azon részén ahol a számat oldalra húzták azzal a fém fogóval egy-egy 3-5mm-es fehér közepű seb alakult ki, mely az utóbbi 4-5 napban csak nőtt.

    Érdeklődnék, hogy ilyenkor ez fizikai behatás miatt alakult ki, vagy inkább nézessem meg. Ma voltam varratszedésen, de nem tették szóvá.

    Köszönöm!

    Nagy B.

    1. A panaszát okozhatja mechanikai sérülés, de lehet aphta is: mindkettő teljesen meggyógyul, csak fájdalmas. Ha nagyon kellemetlen, lágylézer-kezelés segíthet.

      Gyors jobbulást,

      dr. Horváth Zsombor.

  85. Olyan problémám van,hogy lassan 6 hónapja van egy hólyag az egyik fogam felett ami ha a fogammal rágok mindíg megduzzad és nyomásra érzékeny. A fogamat folyamatosan tisztítják már antibiotikumot is szedtem, de a hólyag továbbra is ott van. Tehát úgy érzem nem a fogam fáj hanem maga ez a hólyag. Okozhaz ez valamilyen szervi megbetegedést ha továbbra is fenn áll a probléma? A fogat érdemes kezeltetni vagy már csak a fogeltávolítás segíthet a probléma megoldására?

    Válaszát előre is köszönöm!

    1. A hólyag akkor okozhat szervi problémákat (gócbetegséget), ha tartós fertőzés rejlik mögötte. Ennek tisztázása tehát az elsődleges a megfelelő kezelés eldöntéséhez. A problémát okozhatja fogágy-gyulladás (ilyenkor az ínyt és az íny-fog közti rést kell kezelni), okozhatja elhalt fogbél (ilyenkor a gyökérkezelés segít) valamint okozhatja fogrepedés: ez utóbbi esetben merül csak fel a foghúzás szükségessége.

      Gyors jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  86. Szeretném kérdezni,hogy mennyiért csinálnak felső teljes fogbeűltetést? Ami egy egyszerű dolgozó nő is ki tudna fizetni minimálbérből! Válaszát meg köszönöm. Vagy van e esetleg olyan hogy részlet fizetés.

    1. Árat és kezelési tervet látatlanban lehetetlen készíteni. Implantáció tervezéséhez legalább egy részletes szájvizsgálat + egy helyben készülő panoráma röntgen felvétel szükséges.

  87. Jóestét kívánok.
    Érdekelne hogy Önök csinálnak -e sztk alapra illetve közgyógyra fogpótlást (kivehetős).
    Illetve abban az esetben ha Önök nem csinálnak akkor esetleg nemtudnak segíteni hogy hol kellene még érdeklődjek ?
    Válaszukat előre is köszönöm.

    1. A támogatott fogsorokat OEP-szerződött (ú.n. körzeti vagy ‘sztk’) rendelőben veheti igénybe. Lakhelye szerint Ön is valamelyik orvoshoz / rendelőhöz tartozik. Ha nem tudja, hogy hová, a szomszédjai / háziorvosa / az önkormányzat / Megyei Egészségpénztár irodája tudnak segíteni.

  88. Tisztelt Doktor Úr/Nő!

    Még a nyár elején kezdte el a fogorvos az egyik fogam gyökérkezelését. Ez pontosan a szemfog melletti fog hátrafelé. (Már korábban tömött volt, viszont nagyon érzékeny volt hidegre, melegre, levegőre). Elkezdte az orvos a gyökérkezelést, majd gyógyszeres tömés azt hiszem így hívják, vagy csak gyógyszernek, nos az került a fogamba, ami benne volt két hétig, de még érzékeny volt, ezért annak cseréje következett. Rá két hétre még mindig érzékeny volt, aztán a fogorvos csinált egy újabb röntgent. Kiderült, hogy az egyik gyökér mélyebb, ezért ott mélyebbre ment, és ismét gyógyszer került a fogamba. Ezután a bevatkozás után előjött a fogam felett, egészen az íny legtetején egy kis göb. Ha azt megnyomom elég keménynek érzem és fáj is de elvileselhető. Önmagában egyébként nem okoz semmi problémát az a göb, dudor, csak akkor fáj ha konkrétan azt megnyomom. Következő alkalommal jeleztem az orvosnak, hogy ez kijött az ínyemen, azt mondta valószínűleg a gyulladás oda oldalra megy. De semmi mást nem mondott róla. Pár napja (2,5 hónap gyógyszercseréletés után) végre fájdalommentes volt a fog és meg tudta csinálni a gyökértömést, ami még nem végleges pár nap múlva megyek hogy lefedje. Viszont a lényeg, hogy engem ez a dudor (kb. 5 hete van ott) idegesít, nem fog-e vmi problémát okozni, be lehet így fejezni a gyökérkezelést, hogy az ott van?
    Köszönöm szépen gyors válaszát: Tné

    1. A fog gyökértömhető, ha jól ki van tisztítva, tünetmentes és szárítható a gyökércsatorna. A sipoly, amit észlel a fog mellett, elmúlik a sikeres kezelés után néhány nappal / héttel. Emiatt nem kell aggódnia.

      Gyors jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  89. Kedves Doktor Úr/Nő,

    A szakmai tanácsát szeretném kérni. 19 hetes terhes vagyok és a fogorvosi szűrővizsgálat alkalmával derült ki, hogy felső jobb első fogamban valószínűleg elhaltak az idegek. Ez a fog évek óta egy picit sárgább, mint a többi – valószínű az elhalt idegeknek köszönhetően – de fájdalmat, panaszt nem tapasztaltam eddig sem, most sem. Gyökérkezelést javasoltak. Szeretném a tanácsát kérni, hogy ez mennyire sürgető, el lehet-e esetleg tolni a beavatkozást a szülés utánra, vagy a terhesség alatt nagyobb a valószínűsége, hogy az elhalt fogban a baktériumok elszaporodnak és esetleg gyulladást, koraszülést bármi gondot okoznak. Nem szeretnék a terhesség alatt komolyabb beavatkozást – különösen, mivel eddig évekig semmi panaszom nem volt a foggal és most sincs – de ha ez veszélyes lehet a babára, illetve ha a terhesség alatt fokozódik a veszélye, hogy gyulladás alakul ki, akkor mindenképp szeretném megcsináltatni.

    Amennyiben az azonnali kezelést javasolja a Doktor Úr/Nő, mi a véleménye az érzéstelenítőkről terhesség alatt? Milyen mértékben jut ez be a véráramba/a babához?

    Nagyon köszönöm a segítségét előre is!
    Dóra

    1. Kedves Dóra,

      A gyökérkezelendő fogát javaslom, hogy tisztítsák ki és tegyenek bele hosszú távra szóló, ideiglenes gyógyszeres gyökértömést! Szülés után aztán lehetőség van röntgent is készíteni, kényelmesebb is a kezelést elviselni. Amúgy nincs akadálya sem a fogorvosi beavatkozásnak, sem az érzéstelenítésnek: a magzathoz nem jut el!

      Gyors jobbulást,
      dr. Horváth Zsombor.

  90. Tisztelt Doktornő/Úr!
    A szemfog melletti fogam érzékeny volt, az orvos röntgent csinált ( panorámát is, és egy fogra vonatkozót is), de az semmit sem mutatott. Kiszedte a fedőtömést, és azt látja, hogy a fogam hosszában szét van törve. A javaslata : kihúzás, majd implantátum.
    Azt még fontos elmondanom, hogy 3 éve műtötték ezt a fogat, a gyökér csúcson ( remélem, hogy jól írom) egy gennyes góc volt, ezt kellett kikaparni. Nem-e lehet, hogy ekkor sérült meg a fogam, mert az elmúlt 3 évben érzékeny volt ?
    Mit javasol ? Ilyen esetben tényleg nem lehet/érdemes betömni ? Sajnos ilyen nagy összeget nem feltétlenül tudnék rászánni !
    Nagyon köszönöm, Andrea

    1. Kedves Andrea,

      Kicsi a valószínűsége, hogy gyökércsúcs-műtét közben sérüljön ily mértékben a fog, ettől függetlenül lehetett érzékeny. Sajnos a javaslatom megegyezik kezelőorvosáéval: hosszanti repedésre nincs jelenlegi tudásunk szerint semmilyen más megoldás, mint a fogeltávolítás. Ha kevesebbet szeretne rászánni, akkor a két szomszédos fogra helyezett híd jöhet még szóba.

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  91. Tisztelt Doktor Úr!

    Egy fura kérdésem van.
    Több lyukas fogam van, a bölcsességfogaimnál pedig kellemetlen ízt érzek.
    Kezeltetni fogom őket.
    A leheletem nem büdös egyáltalán.

    Kérdésem:
    csókolózásnál a barátnőm érezheti esetleg a bölcsességfogaimnál “lakozó” kellemetlen ízt?
    Én is csak a nyelvem aljánál érzem, amely érintkezik a bölcsességfoggal és az azt körülvevő ínnyel.

    Komolytalannak tűnik a kérdés, de kérem válaszoljon. Az önbizalmam szempontjából rendkívül fontos.

    Köszönettel,

    Kiss József

    1. Kedves József,

      Azt, hogy a barátnője mit észlel a kellemetlen szájízből ő maga tudná megmondani, ezt kívülállóként nem tudjuk megítélni. De a kellemetlen panaszokat kiváltó szuvasodások és ínyvérzés könnyen és gyorsan orvosolhatóak, javaslom, hogy fogait kezeltesse ki mihamarabb!

      Üdvözlettel,
      dr. Horváth Zsombor.

  92. Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő!

    4 nappal ezelőtt kiműtötték 3 fogamat “visszamaradt gyökereket” (bal alsó 6,7 és bal felső 7). A műtét helyi érzéstelenítésben történt, minden rendben ment, mind a 3 sebet felszívódó varrattal látta el a szájsebészem.
    A kórlapomon az áll, hogy a második naptól már a varratokat, fonalakat is tisztítani kell, de én fogkefével nem merem mosni. Félek, hogy kárt okozok. Így a jobb oldalon és elöl teljes fogkefés tisztítást végzek minden étkezés után, illetve a bal oldalon az említett területeken kívül szintén így járok el. A sebeket pedig fogkrémes ujjal mosom át és Listerine szájöblítővel öblögetek.
    A kérdésem az, hogy Ön szerint ez megfelelő szájhigéniás eljárás a részemről, vagy másképp kellene csinálnom valamit?! Illetve a felszívódó varrat kb mikor és milyen módon tűnik el a sebekből? Ezzel járhat vérzés, sebszétnyílás, vagy egyéb kellemetlenség?
    A műtét Magyarországon történt, de én Angliában élek, szombaton vissza is érkeztem, szóval az orvosomhoz jelenleg nincs lehetőségem visszamenni, ezért érdeklődök Önnél!
    Picit más jellegű kérdés, de talán ebben is tud nekem segíteni: számítottam rá és be is következett, hogy a kezelés után az alsó ajkam belső oldalán egy viszonylag nagy méretű afta jelent meg. Nagyon irritált helyen van és szeretném minél előbb eltüntetni, erre tud nekem valamilyen “házi praktikát”?
    Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
    Andrea

    1. Kedves Andrea,
      A szájápolást helyesen végzi. A Listerine (alkoholtartalma miatt nem a legelőnyösebb) helyett Corsodyl vagy Curasept szájöblítőt javaslok és a varratokat a szájöblítőbe bemártott vattapálcákkal törölje át! Az afta ellen sok mindent nem tud tenni, mindenképp két hét alatt fog gyógyulni (nem fertőző). Ha akár az említett szájöblítőkkel, akár Listerine-nel beecseteli akkor kicsit hamarabb csökkennek a panaszai. Jobbulást kívánok!
      dr. Horváth Zsombor.

  93. Jó napot kívánok!

    7 db. fogamat kell kihúzni antibiotikumos profilaxis alatt. Egy levél Dalacin 4 napra elegendő, viszont úgy tudom, hogy ennyi fogat nem ajánlatos egyszerre, vagy akár 4 nap alatt eltávolítani. Kérdésem: mennyi idő elteltével ismételhető az antibiotikum szedése és hányszor? Köszönettel: Ildikó

    1. Kedves Ildikó,
      A fogak méretétől, elhelyezkedésétől és állapotától akár többet is ki lehet húzni egyszerre: ezt a kezelőorvos az antibiotikum-szedés ismeretében mérlegelje, hogy minél ritkábban kelljen ismételni a kezelést! Az antibiotikum-szedés elvileg korlátlanul ismételhető, de lehetnek kellemetlen mellékhatásai, ezért egy ilyen kezelést komolyan meg kell tervezni, az antibiotikum beszedése után 1 órával mindig probiotikum (pl. Normaflore) vagy kefir – joghurt bevitelével.
      Gyors jobbulást kívánok!
      dr. Horváth Zsombor.

  94. Jo napot kivanok
    Kb egy hete faj a jobb also fogam hatul, mara kaptam idopontot a fogorvoshoz, aki szajsebeszhez kuldene, ugyanis a leghatso fogam (nem bolcsessegfog) mellett gyulladt az inyem, es ra van nove a fogamra, igy nincs teljesen kinove. A fog eltavolitasat javasolta, mivel felesleges a fog, es vele szemben felul nincsen fog, emiatt gyullad be szerinte az iny, a harapas miatt (elnezest a nem tul szakszeru fogalmazasert)
    Tehat a kerdesem az lenne, hogy egy ilyen beavatkozas mikent zajlik. Ugyanugy helyi erzestelenitessel, fogoval? Vagy valami komolyabb, esetleg altatasos, ezert van szajsebeszre szukseg?
    Fajdalomrol is kerdezhetnek?? (oszinten!!) :))))
    Koszonom elore is!

    1. Ez a beavatkozás helyi érzéstelenítéssel teljesen fájdalommentes. Ha esetleg nem zsibbadna eléggé első nekifutásra, több módon is lehet érzésteleníteni, tehát nem kell hozzá altatás. A többi kérdésre (hogy szájsebészre van-e szükség stb.) nem tudok válaszolni, mivel nem láttam a fogat.

  95. Jó estét! az lenne a kérdésem hogy a fogon levő gócot mindenképp kezelni kell?? Várhatok vele addig még nincs baj a fogammal? Mert kihúzatni szeretném majd,de addig amíg nincs vele gond addig nem szeretném!

    1. A gócos fogat mindenképp kezelni kell: vagy megszüntetni a fog fertőzöttségét vagy pedig eltávolítani a fogat. Ellenkező esetben kiszámíthatatlan betegségek bukkanhatnak fel, amelyeket nem is mindig lehet megszüntetni…

  96. Tisztelt Doktor Úr! A nagy problémám, hogy semmiféleképpen sem szeretnék már fogszabályzót viselni, de a fogaim nagyon rendezetlenül nőttek. Főleg a frontfogaimmal vannak problémáim és sok helyen olvastam, hogy a héjkerámia vagy a porcelánhéj megoldás lehet. Érdeklődni szeretnék, hogy olyan esetben, ha (feltehetően) a középső metszőfog nagysága miatt az oldalsó metszőfog jóval beljebb nőt, olyan esetben is lehet alkalmazni ezt a módszert? A szemfog még rátesz egy lapáttal, mert az meg kissé ránőtt a betorlódott oldalsó metszőfogra… Előre is köszönöm válaszát!

    1. A végső választ részletes szájvizsgálat után vagy legalább egy fénykép láttán tudunk mondani, de a leírás alapján lehet, hogy fogszabályzásra vagy más típusú pótlásra van szükség.

  97. Jó estét!
    Nekem egy olyan kérdésem lenne ,hogy volt egy lyukas fogam amit megcsináltattam!rá 3 hétre szenvedtem a bölcsesség fogammal,és megfájdult a tömött fogam is utána!egy hét múlva már csak a tömött fogam fájt!Érzékeny volt, meg volt dagadva a fogíny körülötte,nem tudtam rágni rajt,és mozgott is! voltam vele fogorvosnál aki kétszer lekezelte a fogam és az ínyt is! harmadszor mikor mentem mondta hogy csináltassak egy röntgent! meg is csináltattam vissza is mentem,és a röntgen alapján valami féle góc van rajt! Közben két hétig tüdőgyulladásom volt és úgy nem nyúlt hozzá a fogamhoz!
    Azóta még nem jutottam vissza hozzá! most nincs vele semmi problémám,nem fáj,nem érzékeny! Szóval azt szeretném kérdezni hogy feltétlenül el kell mennem vele fogorvoshoz? Mert én még egy szájsebészeti kezelésen nem szeretnék keresztül menni! Hanem ha megfájdul akkor ki szeretném húzatni! De addig amíg nincs vele gond nem szeretném! Ebben szeretném kérni tanácsát,hogy mit tegyek,nem e lesz közben gondom vele!?
    Elöre is köszönöm Katalin

    1. A kérdéses fogat feltétlenül kezeltesse ki! A tartósan gócos fogak komoly veszélyt jelentenek az egészségére, létfontosságú szervek (vese, szív) betegségét kerülheti el a gócok megszüntetésével.
      Nem érdemes megvárni, hogy fájni kezdjen, gyakran az ilyen fogak évekig tünetmentesek, miközben a háttérben már komoly másodlagos betegségeket okoznak.

  98. Tisztelt Doktor Úr!
    Szeretném megkérdezni,hogy mitől mozoghat egy 7 és egy 5 éve beültetett titán alapú implantátum?A legutóbbi ellenőrzés során vette észre az új fogorvosom,hogy mozog minkét implantátumom,azóta egyfolytában nagyon fáj is főként,hogy az akkori műtét során megrepedt az arcüregcsontom,és erre vonatkozóan semmilyen ellátásba azóta sem részesültem.Ennek következtében érzékeny maradtam a huzatra és a légkondicionálókra.A fogorvosom azt mondta van ilyen hisz magát a felépítményt direkt puhább anyagból csinálják,hogy a cserélhető legyen,ha elkopik.Elkophat egyáltalán a implantátumba csavart felépítmény?Létezik ilyen?Máskor is előfordulhat?Mi az oka?Valamint kilazulhat a felépítmény csavarrésze,és elég csak meghúzni?Én azt olvastam ezek a tünetek csak a gyenge,rossz minőségű,olcsó implantátumok esetében fordulhatnak csak elő,ill a rossz szájhigiénia esetében.Melyik igaz?Valamint szeretném megkérdezni,hogy a megnyílt arcüregcsont össze forr magától,vagy valamilyen módon lezárható,vagy nincs rá semmilyen megoldás?Válaszait előre is nagyon köszönöm!Tisztelettel egy aggódó beteg.Anikó

    1. Az implantátumok meglazulása bármilyen implantátum típusnál (nem csak olcsónál) előfordulhat! Az okok számtalanok lehetnek: ínygyulladás, túlterhelés (esetleg éjszakai fogszorítás), kevés vagy rossz vérellátású csont stb.
      A megoldás többféle lehet, az állapottól függően:
      1. megszorítás és pihentetés
      2. feltárás és csontpótlóval megtámogatás
      3. eltávolítás és nagyobb átmérőjűre cserélés
      Az implantátum élettartamát nem lehet megjósolni, kiszámítani, így az 5 és 7 esztendő utáni meglazulás is viszonylag gyakori (a statisztikák szerint). Az arcüreg csontjának repedését nem teljesen értem, alaposabb vizsgálatra van szükség annak kivizsgálására.

  99. Tisztelt Doktor úr/nő
    A kérdésem az lenne,hogy ha bármilyen szajuregi elváltozás van a szájban,ami indokolhatja a rákos elváltozást,azt egy fogászati kezelés alkalmával mindenképp látja az orvos? Ugyanis olyan tünetei
    m vannak amik erre ad(hat)nak indokot, (zsibbadas a szájban,maró íz érzet,torok és fülfájás,kisugárzó fájdalom,fehér lepedék a nyelven,fejfájás,és egész fogsor fájdalom) de a fogorvosom azt mondta tanacstalan. Van rossz fogam amit gyökérkezelni is kellene,lehetséges hogy mindezeket a panaszokat gócos fog okozza amire majd egy röntgen fényt derít? Ha rossz indulatú elváltozásról lenne szó,elvileg a szájüreg vizsgálattal látnia kellett volna nem? Válaszát előre is köszönöm
    Anett

    1. Nem minden daganat látható a szájban, főleg a csontban zajló folyamatokhoz kellhet röntgen- vagy CT felvétel. Első körben a rossz fogait feltétlenül kezeltesse ki, hogy az onnan eredő fájdalom megszűnjön. A torok- és fülfájás fül-orr-gégészeti vizsgálatot (garat- vagy fülbetegség?) és belgyógyászati vizsgálatot (reflux?) is kíván. Ha sehol semmit nem találnának és a fogai kikezelése ellenére sem szűnnének a panaszai, kérjen beutalót a lakhelye szerinti rákszűrő szájsebészetre, ott biztosan megnyugtató választ tudnak majd adni.

  100. Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!

    A bölcsességfogaimmal kapcsolatban fordulnék Önhöz, mivel teljesen tanácstalan vagyok. A fogorvosom szerint szuvas a bal alsó bölcsességfogam, néha fájdalmat is érzek az édes ételek fogyasztása után, emellett a fog kissé befelé dőlő, az íny körülötte gyulladt évek óta, a tisztítása nehézkes. Ez a fog 16 éves koromban kezdett el nőni, mikor felrakták a fogszabályzót, a fogszabályozó szakorvos sem ekkor, sem utána nem beszélt ezen fog vagy a másik oldali bölcsességfog kihúzásáról (a felső kettőt 14 éves koromban kivették, így ez nem jelent gondot). Az alsó fogsorom harapási problémák miatt már a fogszabályzó levételekor is kissé eltolódott volt bal irányba, ezért a fogorvosom szerint – mivel szerinte húzni kell a rossz bölcsességfogat – ha húzzuk, akkor a jobb oldali, teljesen ép és jó helyen lévő bölcsességfogamat is ki kellene húzni, amit én azonban elkerülnék. A fogszabályzó felrakása előtt már 6 fogam ki volt húzva (négy kisörlő és a két felső bölcsességfog), nem szeretnék “feleslegesen” több ép fogat kihúzatni. Ezért elmentem a körzeti fogorvoshoz, aki szerint a bal oldali bölcsességfogat csak tömni kell, a gyulladt íny miatt sem kellene kihúzni, ha később lesz vele gond, csak akkor kellene húzni, a jobb oldali pedig tökéletes helyen van, egészséges fog, így azt semmiképp nem kell bántani szerinte. Ezért vagyok tanácstalan, mivel két fogorvostól két teljesen különböző véleményt kaptam, ráadásul egyikük sem fogszabályozó szakorvos, így egyikük sem biztos benne, hogy ha csak a szuvasodott fogat húzzák ki, akkor eltolódhat-e a fogsorom még inkább vagy sem. Sajnos a húzás időpontjáig már csak egy hetem van, így egy hét alatt kellene eldöntenem, hogy tömjék-e a fogat, azaz maradjon vagy kihúzzák. Mivel gyulladt az ínyem, sokszor vérzik (a körzeti orvos szerint csak fogköves – holott 2 hónapja voltam fogkőleszedésen, mégis tényleg olyannak tűnik), rágni nem tudok vele, mivel ferdén nőtt ki, a tisztítása is nehézkes, de a másik oldali, ép fogamat nem szeretném kihúzatni semmiképp, viszont a fogsorom eltolódásától félek. Nem tudom, mit érdemes így tennem, Önnek mi a véleménye a fent leírt helyzetről?

    Köszönettel:
    Cs. Adrienn

    1. A pontos diagnózishoz szájvizsgálat és röntgenfelvétel is szükséges, így látatlanul csak nagy vonalakban tudom véleményezni a leírtakat. De a szuvas bölcsességfogat én is kihúzatnám, a másik vélhetőleg megtartható, ha jól tisztítható és befért a fogívbe.

  101. Tisztelt Doktor Úr!

    5 éves kislányomnak az alsó állkapcsa előrébb van, mint a felső. Talán bulldog-harapásnak hívják az ilyet. A kérdésem az volna, hogy fogszabályozással rendezhető-e ez a probléma? Amit még talán tudnia kell, hogy ez veleszületett dolog, nem szerzett, és az édesapjának is ilyen a fogsora. Az Ő esetében semmilyen kísérlet nem történt arra vonatkozóan, hogy a problémát megszüntessék. Evés, illetve beszéd közben gondot nem okoz a fent említett jelenség.

    Válaszát előre is köszönöm.

    1. Az állcsont – méretkülönbségből adódó fordított harapás megoldása fogszabályzó orvos feladata, esetenként szájsebész segítségével. Minél hamarabb mennek szakorvosi vizsgálatra, annál könnyebb megtervezni a kezelést.

  102. Fogorvosok szerint milyen anyag felhasználása a legjobb és legolcsóbb fogpótlás esetén . Müanyag, Plasztik vagy fém ?

    1. A műanyag és plasztik ugyanaz, feltételezem a porcelánt akarta kérdezni. A pótlás típusától nagymértékben függ: kivehető pótlásnál egyértelműen az akrilát (keményműanyag), míg hidaknál a porcelán a fémen a legjobb ár / érték arányú anyagválasztás.

  103. Tisztelt Dr. úrak!

    Érdeklődnék, hogy egy góckutatás milyen költségekkel járna? Régen rendszeresen jártam Önökhöz azonban ez egy új keletű “probléma”. Visszatérő krónikus prostitis miatt, gondoltam, hogy elkélne kezdeni egy góc kutatást.
    Köszönöm a válaszukat!

    1. Tisztelt Levélíró,
      A góckutatás része egy digitális panoráma röntgen, amivel a szem elől rejtve maradó folyamatokat vizsgáljuk: ez 10.000 Ft. Amúgy minden vizsgálat ingyenes.

  104. Jelenleg 18 éves vagyok. Körülbelül 15 éves koromban kilett húzva az egyik metsző fogam(jobb felső kettes) és szeretném “visszakapni”. De van egy kis probléma. ez alatt a több mint három év alatt a felső jobb 1-es és a felső jobb 3-as fog közti távolság minimálisra csökkent, mivel kihúzás után nem lett kezelve. Van valami megoldás arra, hogy a két fog közötti távolság visszanyerje eredeti méretét és valami módon egy ugyanolyan metszőfogat lehessen betenni közéjük?
    Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.

    1. A kérdéses helyzetet látnunk kell, illetve röntgenfelvételt kell készítenünk róla és akkor tudunk biztos megoldást javasolni. Valószínűleg fogszabályzó kezelést be kell vonni.

  105. Tisztelt doktor úr!
    32 hetes kismama vagyok és sajnos néhány napja fájdalmat érzek egy 4 tagból álló korona környékén.Ebben az esetben várható a korona levétele?

  106. 16 hetes kismama vagyok, sajnos a van több gyulladásban lévő fogam, lehetséges olyan kezelés ami nem árt a magzatnak, és fájdalom mentes? Válaszát köszönöm.

    1. A kezelések általában nem ártanak a magzatnak, de alapos vizsgálat után kizárható minden kockázati elem. Érzéstelenítés mellett nem fájhat a kezelés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük